kapubanner for mobile

52 millió járt béren felül Baloghnak

Csaknem 52 millió forintot kapott bérén felül a BKV-tól Balogh Zsolt, a 27 hónap alatt, amit a cégnél eltöltött - írja a Népszava.

A hűtlen kezeléssel gyanúsított, egykori megbízott vezérigazgató szerződése folyamatosan változott, ugyanis irodavezetőként kezdett 2007 áprilisában, 100 nappal később pedig főosztályvezető és 2008 elejétől megbízott vezérigazgató volt. Ezért történhetett, hogy jutalom és prémium címen ekkora összeget vihetett haza 2009 júliusáig, amikor megszüntették a munkaviszonyát.

Balogh Zsolt a napokban elárulta, hogy csak rajta keresztül 70 millió forint jutott vissza Hagyó Miklós, korábbi főpolgármester-helyetteshez, többek között a BKV-val szerződött cégektől járó "visszatérítési rátából". Ezután a főváros BKV-vizsgálóbizottsága, a tervekkel ellentétben úgy döntött, hogy csak jövő szerdán ül össze - írja a lap.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk