HR birodalmat építenek a Cápák között műsorból ismert fiatalok
A Quantum Digital Solutions többségi tulajdont szerzett a Balogh Petya által alapított DreamJobs újgenerációs állásportálban. A céljuk nem más ezzel, mint az ország legnagyobb és legátfogóbb szolgáltatást nyújtó HR cégcsoportjává válni. Az út, amin haladnak nincs ettől távol, hiszen néhány év alatt megalapították a saját cégcsoportjukat, idén már elérik a 3 milliárdos forgalmat és szoftverüket a legnagyobb versenytársaik használják.
Kis halakból üzlettársak
Sokaknak ismerős lehet a pillanat, amikor Moldován András adás közben adja át a helyét egy fiatal vállalkozónak, Bőhm Zsombornak a Quantum társalapítójának. A cég már akkor felkeltette a STRT alapítójának Balogh Petyának az érdeklődését, hiszen alapjaiban változtatta meg az akkori munkaerőpiacot. De nemcsak Petya érdeklődését keltette fel - vele együtt Balogh Levente is beszállt a cégbe. Ketten 7,5-7,5 millióért cserébe 3,5-3,5%-ot kaptak a cégből.
“Nagyon örülünk, hogy egyik korábbi STRT-os befektetésünk, a Quantum csapata vette át a DreamJobs vezetését. Zsomborék bizonyították már, hogy a HR szolgáltatások területén könnyedén skálázódni tudnak, nagy bizalommal tekintünk rájuk. A DreamJobs koncepció szinten egy hiánypótló szolgáltatás, nagyon várjuk, hogy újra megtalálja önmagát és felvegye a versenyt a legnagyobb állásportálokkal. A Quantum-DreamJobs összeállás előtt nagy jövő áll!" - nyilatkozta Balogh Petya a DreamJobs társalapítója.
Azóta a Cápák közül már csak Petya van a cégben, hiszen idén ősszel több befektető között Balogh Leventét is kivásárolta a Quantum csapata. Novemberben pedig nem kisebb lépésre szánták rá magukat, mint a DreamJobs állásportál többségi tulajdonrészének a megvásárlására. Néhány éve még kis halakként álltak a cápák elé, most pedig már üzlettársként dolgozhatnak együtt Balogh Petyával, három céget működtetve párhuzamosan.
A DreamJobs felvásárlásával megalakult a Quantum cégcsoport
A Covid hatására megváltozott kedvezőtlen munkaerőpiaci dinamikák miatt az elmúlt időszakban visszaesés volt látható a hazai álláspiacon. Ez a DreamJobs-ot sem érintette másképp. A DreamJobs olyan üzleti helyzetbe került, amiben alkalom nyílt a cég többségi tulajdonának felvásárlására, amire a Quantum rögtön igent is mondott. A döntés mögött az a vízió állt, hogy a magyar munkaerőpiac legnagyobb és legteljesebb HR cégcsoportjává váljanak.
“Már a Quantum kezdetekor nagy terveink voltak melyek között a felnőtt munkaerőpiacra való kilépés is szerepelt. Ehhez pedig a DreamJobs a legjobb választás, mivel a saját piacán a legversenyképesebb koncepcióval rendelkező állásportál. Ráadásul Petya lassan három éve folyamatosan segítette a munkánkat, mint befektető és mentor, éppen ezért a felvásárlás egy óriási megtiszteltetés is nekünk” - nyilatkozta Bőhm Zsombor a Quantum társalapítója.
A felvásárlással a Quantum belépett a felnőtt munkaerőpiacra, ami alapjaiban változtathatja meg a többi szereplő helyzetét. Jelenleg a Quantum cégcsoporthoz tartozik a szoftvereket működtető Quantum Digital Solutions, a DreamJobs állásportál és a Quantum iskolaszövetkezet.
Innovatív szoftver, amire a versenytársak is lecsapnak
A Quantum HR szoftvere teljesen digitálissá és automatizálttá teszi a munkaerőtoborzási feladatokat. Az elmúlt négy évben a legnagyobb versenytársaik kezdték el használni az általuk fejlesztett szoftvert, amely összességében több mint 50 ezer munkavállaló közvetítésében játszik szerepet. A Quantum két év alatt megtízszerezte nettó árbevételét, jelenleg 800 partnerrel dolgoznak együtt és közel 30 ezer diák regisztrált náluk.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?