55 új munkahely jön létre 42 milliárdból Szolnokon
Délkelet-Európa egyik legnagyobb papírgyártó vállalata nagyjából 42 milliárd forint értékben épít új üzemcsarnokot Szolnokon, aminek nyomán 55 munkahely jön majd létre a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2), Szalay Ferenc, Szolnok és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztos (b), Pesterac-Rontó Simonida, a Drenik Hungary Kft. ügyvezetője (b3), Kállai Mária, Szolnok és térsége fideszes országgyűlési képviselője (b4), Aleksandra Durovic szerb nagykövet (b5) és Branislav Kasic, a generálkivitelező cég tulajdonosa (j) elhelyezi az időkapszulát a szerb tulajdonú papírgyártó vállalat, a Drenik Hungary Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztató után Szolnokon 2025. november 3-án. MTI/Mészáros János
A tárcavezető a Drenik Hungary Kft. friss beruházásának bejelentésén kifejtette, hogy a szerb tulajdonú papírgyártó vállalat 42 milliárd forintnyi értékben új üzemcsarnokot épít, amihez a kormány 9,5 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő 55 új munkahely létrejöttét.
Tudatta, hogy ezen projekt nyomán háromszorosára nő a gyártási kapacitás, ráadásul felépül egy olyan biomassza erőmű is, amelynek köszönhetően mindez a károsanyag-kibocsátás bővülése nélkül történik majd meg.
Magyarországon mi büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt húsz évben mi voltunk az egyik olyan ország a világon, amelyik úgy tudta jelentősen növelni a gazdasági teljesítményét, hogy eközben csökkentette a károsanyag-kibocsátását
- emlékeztetett.
"Nő ezzel a beruházással a magyar papíripar gyártási kapacitása, csökken az importszükséglet, nőni fog az exportteljesítmény, ami pedig az egész magyar gazdaság teljesítménye szempontjából meghatározó jelentőségű" - folytatta.
Majd rámutatott, hogy Délkelet-Európa egyik legnagyobb papírgyártó vállalatáról van szó, a beruházás pedig világosan demonstrálja, hogy máris kézzelfogható gazdasági eredményei vannak a Magyarország és Szerbia közötti történelmi megbékülésre alapuló stratégiai együttműködésnek.
Valamint üdvözölte, hogy hamarosan az eddiginél jóval gyorsabb lesz az eljutás Budapestről Belgrádba, és arra is kitért, hogy a két ország kölcsönösen hozzájárul egymás energiabiztonságához.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az elmúlt tíz év során az ipari termelés nagyjából 80 százalékkal nőtt, ennek értéke 2014-ben 1300 milliárd forint volt, míg 2024-ben 2400 milliárd forint.
Hozzáfűzte, hogy ezzel párhuzamosan a helyi 7,5 százalékos munkanélküliség 4-4,5 százalékra esett, és ez a szavai szerint nem független attól, hogy ez idő alatt a vármegyében a kormány 94 nagy beruházást támogatott összesen 120 milliárd forinttal, így indukálva körülbelül 420 milliárd forintnyi beruházás és több mint ötezer újabb munkahely létrejöttét.
A miniszter ezt követően arra figyelmeztetett, hogy az emberiség továbbra is a veszélyek korában él, s egymást követik a válságok, amelyek nyomán Európa mára rendkívül meggyengült.
"Bezárultak kommunikációs csatornák, szankciók jöttek létre, és az európai gazdasági növekedés alapja megszűnt. Egyre nagyobb Európa lemaradása Kínával és az Egyesült Államokkal szemben mind pénzügyi, mind technológiai szempontból" - szögezte le.
"És ebben a helyzetben nekünk itt Magyarországon hatékony módszert kell keresni arra, hogy a magyar gazdaság versenyképességét a lehúzó európai gazdasági környezetben is tovább tudjuk javítani" - tette hozzá.
Ebben a tekintetben fontosnak nevezte, hogy a kormány Európa legalacsonyabb adóit vezette be.
"Az egykulcsos adó, a személyi jövedelemadó és a társasági adó terén az egyik legnagyobb a versenyelőnye Magyarországnak. És persze nem hanyagolható el az a kérdés sem, hogy itt kell Magyarországon fizetni a legalacsonyabb energiaárakat európai összevetésben, és hogy gyakorlatilag másfél évtizede európai szinten is kivételes politikai stabilitás jellemzi az országot"
- jelentette ki.
"Adócsökkentés, beruházásösztönzés és munkahelyteremtés. Ez a három kifejezés jelentette a magyar gazdaságpolitika csomópontjait az elmúlt években. Ezek közül is az adócsökkentést szeretném kiemelni, hiszen pontosan tudjuk, hogy az adóemelés megöl mindent. Ha adóemelés van, nincsenek beruházások, ha nincsenek beruházások, nincsenek munkahelyek, és ha nincsenek munkahelyek, akkor a családok megélhetése is odavan" - összegzett.
Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk
Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk
Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch... Teljes cikk
- Ahol egészségre megy a túlóra - ezek Magyarország legaktívabb munkahelyei 2 hete
- 400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség 2 hete
- Humanoid robot rúgta fel a vezérigazgatót – ilyen munkaerő jön a kínai gyárakból 2 hete
- Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra 2 hete
- Gyorsan avuló készségek, relevanciavesztéstől való félelem 3 hete
- Hullámvölgyben az autóipar: több száz munkahelyet számolnak fel 3 hete
- HR burnout: how HR professionals destroy themselves and their organizations 3 hete
- Mézesmadzag vagy furkósbot? 3 hete
- The show must go on! 4 hete
- Kényelmesebb iroda, hatékonyabb munka - Praktikus tippek mindennapokra 4 hete
- Mennyiség helyett minőség - Ezek a jó állás titkai az amerikai munkavállalók szerint 1 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja