8,5 milliárd forint jut közmunkára az idén
Az idén 8,5 milliárd forint áll rendelkezésre a közmunkák finanszírozására, ebből ismét több tízezren juthatnak munkához olyan területeken, ahol kevés a munkalehetőség - hangsúlyozta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter egy budapesti szakmai konferencián.
A miniszter szólt arról is, hogy az ÁPV Rt., az erdőgazdaságok, a MÁV, a vízügy és más intézmények 10 milliárd forinttal egészítették ki a központi közmunka-forrásokat. A közmunkák 60 százalékban a roma lakosságnak adtak munkalehetőséget.
A miniszter a közmunkákkal kapcsolatos jogszabály-változásokról is beszélt. Ezek egyik célja, hogy azok a személyek, akik képesek dolgozni, ne csak a segélyre rendezkedjenek be. A jogszabály-változás lehetővé teszi azt is, hogy az önkormányzatok közös keretből finanszírozzák a segélyeket, valamint a közcélú és közhasznú munkát. Így a keretből még több pénz juthat a különféle közmunkák finanszírozására.
Egy másik változás, hogy az idén már minden közmunka-program - a végzett munkához igazodó - képzéssel együtt indul. A közmunka-programban résztvevők ingyenesen valamilyen képzettséghez is jutnak, amely javítja lehetőségeiket a későbbi elhelyezkedésre.
Ezek a képzési költségek is elszámolhatók majd a közmunkakeret terhére, illetve a Munkaerő-piaci Alap képzési alap részéből is segítik majd a programokat. A miniszter szólt arról, hogy a közmunka-programokban elszámolhatók majd az irányítási, szervezési költségek is. Ez jelentősen javíthatja a munkák szervezettségét, hatékonyságát, azt, hogy valódi hasznot hozzanak.
Kiss Péter utalt arra, hogy az idei közmunka-programok már februárban, márciusban indulnak. A legnagyobb összeggel, 2,840 milliárd forinttal a regionális közmunka-programok gazdálkodhatnak. Az erdő-karbantartási munkákra 1,875 milliárd forint fordítható majd, továbbá 870 millió forint jut a vasút környezetét javító közmunkákra, 440 millió forint az ár- és belvízvédelmi, 380 millió forint a közút-karbantartási, 435 millió forint a kiemelt üdülőterületek környékén végzett és 420 millió forint az autópálya-építést előkészítő közmunkákra. Ezen felül két közmunka-program már megkezdődött, ezek egyike a hátrányos helyzetű kistérségeknek adott lehetőséget, a másik pedig az olyan közmunkák szervezésére, amely a rendszeres szociális segély kiegészítését teszi lehetővé.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 2 éve
- Annyira kevés a közmunkás, hogy van, ahol a polgármester nyírja a füvet 3 éve
- Elmehetek-e gyes mellett közmunkára? 3 éve
- Továbbra is csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon 4 éve
- Februárig biztosan folytatódik a közmunkaprogram 4 éve
- Változnak a közfoglalkoztatás szabályai is 4 éve
- Drasztikusan csökkenhet a közmunkások száma 4 éve
- Megjelent a rendelet a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről 4 éve
- Százezer forintra nő a közmunkások bére 4 éve
- Belügyminisztérium: marad a közmunka 5 éve
- Orbán Viktor: Jövőre meg kell emelni a közmunkások bérét! 6 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?