Változnak a közfoglalkoztatás szabályai is
A veszélyhelyzetre tekintettel a kormány úgy döntött, hogy a határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony meghaladhatja a 10 évet a korábbi 5 év helyett azok esetében, akik a veszélyhelyzet ideje alatt fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak, továbbá a veszélyhelyzet ideje alatt létesítettek közfoglalkoztatási jogviszonyt.
A veszélyhelyzetre tekintettel a kormány úgy döntött, hogy a határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony meghaladhatja a 10 évet. Az új szabály július 12-től hatályos - írja a napi.hu.
A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet a munka törvénykönyvének arra a szakaszára hivatkozik, amely szerint a határozott idejű munkaviszony tartama az öt évet nem haladhatja meg, ideértve a meghosszabbított és az előző határozott időre kötött munkaszerződés megszűnésétől számított hat hónapon belül létesített újabb határozott tartamú munkaviszony tartamát is.
Az öt évet a kormány, most tíz évet meghaladó időre emelte mindazoknál, akik a veszélyhelyzet ideje alatt fennálló közfoglalkoztatási jogviszonyban álltak, továbbá a veszélyhelyzet ideje alatt létesítettek közfoglalkoztatási jogviszonyt.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk
Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
- Így segít a Bérgarancia Alap az elmaradt munkabér kifizetésében 1 hónapja
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 2 hónapja
- Mikor tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? 3 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás 2025-ben – mit érdemes tudni munkáltatóként és munkavállalóként? 5 hónapja
- Kártérítésért perel a dolgozó, akit több ezer volt rázott meg a gödi Samsung-gyárban 5 hónapja
- Melyek a betegszabadság legfontosabb tudnivalói? 6 hónapja
- Hogyan módosítható a kiadott szabadság a munkáltató által? 7 hónapja
- Rugalmas munkaidőben dolgoznál? Itt vannak a legfontosabb jogi tudnivalók 7 hónapja
- Még a felmondásokat sem kapják meg az elbocsátott dolgozók a Heves vármegyében működő multicégtől 8 hónapja
- Teljesítménybér: a legfontosabb tudnivalók 9 hónapja
- 10+1 dolog, amiről tudnia kell, ha kft.-t alapít Magyarországon 9 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben