800 dolgozót elbocsátanak - válságprogramot hirdetett a SAS
A SAS skandináv légitársaság 800 alkalmazottjától válik meg és számos vagyonelemet értékesít, hogy bankhitelek és a három részvényes kormány hitelgaranciája segítségével elkerülje a csődöt.
A SAS hétfőn bejelentette, hogy 800 állást számol fel és a létszámot fokozatosan 15 ezerről 9-10 ezerre szorítja le, eladja földi kiszolgáló egységét, 15-17 százalékkal lefaragja a fizetéseket. Az intézkedések révén a társaság évi 3 milliárd koronával (350 millió euró) reméli csökkenteni a költségeket. Ezenkívül hét skandináv bank és a svéd, a dán és a norvég kormány 3,5 milliárd koronás hitelkeretet biztosít a cégnek.
"Ez valóban az "utolsó hívás", ha azt akarjuk, hogy a jövőben is legyen SAS" - mondta Rickard Gustafson vezérigazgató. A csőd veszélye elemzők szerint még nem múlt el. Hátra van az egyeztetés a szakszervezetekkel, s a médiában számos alkalommal megszólaltatott szakszervezeti vezetők a terv ellen emelték fel szavukat. Szerintük nem lehet bércsökkentést elvárni akkor, amikor az utóbbi tíz évben nem emelkedtek a fizetések. Ha viszont nem sikerül a szakszervezetekkel megegyezni, akkor a csőd elkerülhetetlen - vélik elemzők.
Peter Norman, a pénzügyi piacokért felelős miniszter hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: Svédország a SAS konszernben főtulajdonosként van jelen, és a kormány felelősséggel tartozik az adófizetőknek. Hangsúlyozta, hogy állami részről nincs szó tőkeemelésről, csak a cég likviditását kívánja a kormány javítani, állami szavatossággal biztosítani. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a SAS jelenleg nincs olyan állapotban, de ha sikerül a céget versenyképessé tenni, akkor az eladás szóba jöhet. A cég és a szakszervezetek közötti tárgyalások esetleges negatív kimenetelére vonatkozó kérdésre pedig azt válaszolta, hogy "a kormány a tárgyalásokba nem szól bele".
A SAS 2007 óta nem zárt nyereséges évet, és a többi európai légitársasághoz hasonlóan küzd a magas üzemanyagárakkal és a fapados cégek versenyével. A társaság különben is drágán üzemel. 2011-ben 15 ezres létszámmal 27,1 millió utast szállított, míg a konkurens fapados Norwegian 2550 fővel 15,7 milliót. A bérköltség a SAS-nál az összköltség 34 százaléka, a Norwegiannál csak 19 százaléka. Az egy férőhelyre jutó költség a SAS-nál csaknem kétszer akkora, mint az ősrivális norvég légitársaságnál.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?