Te is szeretsz mindent, ami skandináv?
Ahogy az internetnek és a globalizációnak hála az országhatárok leomlottak, úgy kezdtük el egyre jobban megismerni a skandináv népeket. Számtalan prekoncepció megdőlt a tényeket látva, ugyanakkor akadnak olyan igazán tipikus dolgok, amelyek láttán, hallatán azonnal tudjuk, itt valami skandinávval van dolgunk.

Persze a zenei élet terén is maradandót alkottak, ugyanakkor a lakberendezés terén elért eredményeiket sem lehet szó nélkül hagyni. Az 1950-es években kezdett világszerte elterjedni a skandináv stílusirányzat, amely ma már az egyik legnépszerűbbé nőtte ki magát. Mai cikkünkben éppen ezért ezt a stílust vesszük górcső alá.
Mit jelent a skandináv stílus?
Aligha akad kényelmesebb a Prémium bútoráruházban kapható foteleknél, amelyek közül némelyik annyira skandináv, hogy az embernek a mackók jutnak az eszébe a puhaságról és a meleg, hívogató anyagról. Talán ez sem véletlen, hiszen a svédek kulcsszava a lagom: se nem túl kevés, se nem túl sok, éppen annyi, amennyire szükség van. Így aztán a munkára is csak annyi időt szánnak, amennyire a feladat elvégzéséhez szükség van, a többi időt inkább a családjuk körében töltik – természetesen a kedvenc foteljükben, kiváltképp fredagsmys idején.
A stílus jellemzője a letisztultság, az egyszerűség – nem használnak semmi feleslegeset, pont úgy, ahogy a skandináv otthonok sincsenek összezsúfolva, csak azt tartják meg, amire igazán és feltétlenül szükségük van. Talán az sem meglepő, hogy náluk vált divatos mozgalommá a végső takarítás is, amellyel egy hatalmas terhet gördítünk le a gyermekeink, unokáink válláról.
Kellemes színvilág
Amennyire jellemző a formai világ és a természetes anyagok használata, annyira tipikus a színek alkalmazása is.
A természetes színek, a földszínek, a bézs, a fehér és a zöld közkedvelt színei ennek a lakberendezési stílusnak, hiszen mindegyik nyugalmat és békét áraszt, stabilitást sugall.
Ezek a színek mind a falakon, mind pedig a bútorokon megjelenhetnek, így meglehetősen szabad kezet kapunk egy-egy helyiség berendezése során.
A bárszék is a sajátjuk!
Szintén az 1950-es évekre tehető az is, amikor elkezdtek megjelenni az első bárszékek. Ezek a stílusos és praktikus darabok azonnal meghódították az egész világot, és míg eleinte csak közintézményekben, közösségi terekben bukkantak fel, addig mára már számtalan otthon nélkülözhetetlen kellékévé váltak.
Komplett bútorsorozatokat is találsz!
Bár már számtalan online kurzus keretén belül kikupálhatjuk magunkat a lakberendezés témakörében, azért nem mindenki szeretne egy komplett szakmát kitanulni bútorvásárlás előtt.
A Prémium bútoráruház éppen ezért határozott úgy, hogy a palettáján teljes sorozatnyi skandináv bútort szerepeltet majd, hogy nekünk már ne kelljen bajlódni az összhatással, hiszen csak ki kell választani a szükséges darabot, és máris megvan a teljesen skandi otthon!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?