A bankok több mint fele tervez felvásárlást vagy értékesítést
Átrendeződik az európai bankszektor, a társaságok több mint fele tervez értékesítést, illetve felvásárlást a következő fél évben. A vizsgált piacok közül leginkább Franciaországban, Ausztriában és Svájcban gondolkodnak a pénzintézetek az eladásban – derül ki az EY legfrissebb iparági felméréséből, amelyben mintegy 200 banki vezetőt kérdeztek meg.
„Az EY felméréséből is egyértelműen kiderül, hogy folytatódik a szektor átrendeződése Európában, és az eladói oldalon jelenleg nagyobb elszántság mutatkozik, mint a vevőin. Éppen ezért azok a bankok kerülhetnek versenyelőnybe, amelyek minél hamarabb rászánják magukat az értékesítésre, hiszen egyelőre visszafogott a vásárlói potenciál. A piaci konszolidáció ezzel együtt egyértelműen pozitív változást jelent majd az egész szektor számára, amelynek nyertesei egyrészt az ügyfelek, másrészt a gazdaság egésze lesz” – mondta Tüske Balázs, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának partnere.
A válaszadók 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy értékesítési vagy felvásárlási tervei vannak cégének a következő hat hónapban. Döntő többségük az európai piacon szeretné ezeket a tranzakciókat végrehajtani. A legtöbb értékesítést Franciaországban, Ausztriában és Svájcban tervezik. A legtöbb felvásárlásra Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Belgiumban kerülhet sor – derül ki az EY felméréséből, amelyben mintegy 200 banki vezetőt kérdeztek meg 11 európai országból.
A vezető banki szakemberek szerint rövid és középtávon is konszolidációra kell készülni a szektorban. Egyéves távlatban 73 százalék számít erre, három éven belül pedig 86 százalék számol ezzel a lehetőséggel.
A válaszadók 56 százaléka szerint javulnak majd a gazdasági kilátások saját piacaikon, amely jelentős változást jelent a fél évvel korábbi 25 százalékhoz képest. Ezzel párhuzamosan a banki vezetők szerint egyre kevésbé érezteti hatását az európai hitelválság: a megkérdezettek 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy csökken, mintegy felük szerint pedig változatlan marad ennek befolyása a bankszektorra a következő fél évben – derül ki az EY felméréséből.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon