A BKV dolgozói a februári bérekkel megkapják a bérkompenzációt
A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. közös sajtóközleményt adott ki, melyben leszögezik: tiszteletben tartják, és biztosítják a munkavállalók számára a munkaszerződésben rögzített juttatásokat, illetve a jogszabály alapján járó bérkompenzációt.
"A szakszervezeti vezetők az elmúlt napokban több alkalommal hergelték alaptalan információkkal a BKV dolgozóit és tájékoztatták félre a közvéleményt. Ennek egyik fő állítása volt, hogy a BKV nem fizeti ki a kormányrendelet szerint járó bérkompenzációt" - írja a közlemény. Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. kijelenti, hogy a 2011-es bérszintek és a 2012-es adójogszabályok januári bérekre gyakorolt hatását kiértékelve és a számításokat elvégezve, március elején a februári bérfizetéssel megkapják a BKV munkavállalói a jogszabály alapján járó bérkompenzációt, visszamenőleges hatállyal, 2012. január 1-től.
A BKV vezetése folytatja a kollektív szerződésről szóló tárgyalásokat is, de ha a szakszervezetek nem kívánnak megállapodni, 2012. március 4-étől a hatályos Munka törvénykönyve szerint folytatódik a BKV dolgozóinak foglalkoztatása. "Erre az esetre a módosított belső menetrend-szervezési intézkedésekkel felkészültünk" - írja a közlemény.
A BKV vezetése folytatja a kollektív szerződésről szóló tárgyalásokat is, de ha a szakszervezetek nem kívánnak megállapodni, 2012. március 4-étől a hatályos Munka törvénykönyve szerint folytatódik a BKV dolgozóinak foglalkoztatása. "Erre az esetre a módosított belső menetrend-szervezési intézkedésekkel felkészültünk" - írja a közlemény.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?