A BKV igazgatósági tagjainak lemondását követelik
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA BKV szakszervezeti szövetségei a cég igazgatósági tagjainak lemondását követelik, mert szerintük felelőtlen lépéseket tettek az elmúlt időszakban.
A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége keddi, az MTI-hez is eljuttatott közös közleményében azt írta: az igazgatóság utóbbi időszakban hozott döntései minden szakmai alapot nélkülöznek, és nem biztosítják a BKV munkavállalói számára a nyugodt, biztonságos munkakörülmények fenntartását. A kollektív szerződés felmondásakor nem vették figyelembe a korábbi évtizedekben hozott belső megállapodásokat, a felmondást nem előzte meg semmilyen gazdaságossági számítás, és emiatt a BKV-n belüli bérstruktúrában bérfeszültségek keletkeznek - fogalmaztak.
Hozzátették, hogy a kollektív szerződés felmondása megítélésük szerint "pótcselekvés", amelynek gazdasági alátámasztottságára nem készült hatástanulmány sem. Az MTI az üggyel kapcsolatban megkereste a BKV-t; a cégnél későbbre ígértek tájékoztatást.
Hozzátették, hogy a kollektív szerződés felmondása megítélésük szerint "pótcselekvés", amelynek gazdasági alátámasztottságára nem készült hatástanulmány sem. Az MTI az üggyel kapcsolatban megkereste a BKV-t; a cégnél későbbre ígértek tájékoztatást.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?