A cégek a munkaerő megőrzésére fókuszálnak
Már 157 cég pályázott az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) Megőrzés című programjára, amely révén a négynapos munkahétre átállt társaságok komoly bértámogatáshoz juthatnak, és támogatott képzéseket indíthatnak dolgozóik számára - írja a Világgazdaság.
A gazdasági válság miatti piacszűkülés - leépítések nélküli - átvészelése érdekében számos cég - itthon és világszerte egyaránt - négy-, sőt, egyes esetekben háromnapos munkahetet vezetett be, hogy csökkentse költségeit. Ezek a cégek pályázhatnak hazánkban a Megőrzés programra, melynek segítségével a kieső munkaidőre jutó bér és a képzési költségek nyolcvan százalékát egyaránt elnyerhetik. A program keretében a konkrét munkáltatói igényekre épülő képzésekre adható támogatás.
Az OFA munkahelymegtartást elősegítő pályázataira (amelynek része a Megőrzés program is) összesen 5,95 milliárd forint áll rendelkezésre a Munkaerő-piaci Alap központi alaprészéből. Eddig csak a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt.-nek ítéltek meg pénzt - 217 millió forintot -, a Graboplast Zrt. például még az elbírálásra vár. Mások, így a makói Contitech Fluid Automotive Hungária Kft., még nem döntöttek arról, hogy pályázzanak-e - írja a Világgazdaság.
A legtöbb pályázó az építő-. a texti- és a feldolgozóipari, valamint fuvarozói ágazatokból jelentkezett.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?