A cégek is csökkenthetik munkavállalóik nyári terheit
Idén is közel másfélmillió gyerek kezdte meg vakációját a tanév végeztével. A szülőknek ilyenkor is gondoskodniuk kell megfelelő felügyeletről, ami munkájuk mellett komoly kihívást jelent. Alapítványi és nagyvállalati vezetők szerint azonban már vannak értékes céges kezdeményezések a családok ilyen típusú terheinek könnyítésére - írja a portálunkhoz érkezett sajtóközlemény.
Anyagi megterhelések
Hazánkban négyszázezer gyermek él három vagy több testvérével egy családban, illetve félmillió szülő neveli egyedül gyermekét. "Az, hogy a gyermekek a nyári szünetben biztonságban legyenek, tartalmasan pihenjenek, egyéniségüket gazdagító élményekben legyen részük, minden gyermek joga kellene, hogy legyen. Ezzel szemben az egyre növekvő társadalmi különbségek közepette egyesek számára természetesek a többhetes nyári táborok, míg másoknak marad a csellengés, jó esetben a patakpart, rossz esetben a televízió. A sokgyermekes, egyszülős családok számára a hosszú nyári szünet komoly anyagi megterhelést jelent. A pályaújrakezdő nők pl. a nyári hónapokban a legritkábban kezdenek el munkát keresni, hiszen a gyermek(ek) felügyeletével, ellátásával kapcsolatos teendők miatt sokszor erre sincs idejük" - mondta el Keveházi Katalin, a Jól-Lét alapítvány szakmai vezetője.
A gyerekek nyári vakációja mindig nagy szervezést igényel a szülőktől, főleg, ha együtt szeretnének pihenni. "Hazánkban a jelenlegi családmodell kétkeresős rendszerre van általánosan beállítva, amelyben egyik szülő sem engedheti meg magának, hogy hónapokra hátrahagyja a munkahelyét a gyermekei miatt. Egy három év feletti gyermeknek ma Magyarországon 55-60 nap közoktatási szünet jár évről- évre, amelynek felügyeletét a szülőknek 20-30 szabadnapból kell kigazdálkodniuk" - mondta el Dr. Nagy Ágnes a Céges Családi Napközi program vezetője.
Érték a családos munkavállaló
"Magyarországon még nem általánosan bevett gyakorlat az, hogy a munkába éppen visszatérő vagy a már nagyobb gyermeket nevelő szülőket különböző programokkal támogassák a munkáltatók. A Céges Családi Napközi programot pont az ilyen nehézségek megoldására alkottuk meg, amelyhez jelenleg több mint tíz hazai nagyvállalat csatlakozott. A cégekkel közösen, partneri viszonyban törekszünk arra, hogy Magyarországon is megteremtsük a munka és család egyensúlyát, illetve azt, hogy a családos munkavállaló a munkáltatók szemében is értéket képviseljen" - tette hozzá Dr. Nagy Ágnes.
A hazai nagyvállalatok közül is egyre többen kívánnak segíteni a gyerekek nyári elhelyezésével kapcsolatban. A Magyar Telekom idén hetedik alkalommal hirdette meg a "Nyakunkon a nyár!" gyermektáboroztatási programját, amelynek keretében a telekomos szülők gyermekei számára kínál kedvezményes nyári táborozási lehetőségeket. A szolgáltató 2012-ben 389 gyerek nyári táboroztatásához járult hozzá, akik közel 50 különböző tábori lehetőség közül választhattak.
"A Telekomnál kiemelt hangsúlyt fektetünk a munka-magánélet egyensúlyának biztosítására, amelynek keretében 2007-ben kísérleti jelleggel indítottuk el a programot, és később teljes körűen is bevezettük. A program további célja a telekomos családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos gondjainak és terheinek csökkentése, valamint a kisgyermekes szülők munkába való visszatérésének elősegítése, hiszen az anyukák azt is mérlegelik a visszatérés előtt, hogy a hosszú nyári szünetben hogyan tudják majd megoldani a gyermekek felügyeletét" - mondta el Somorjai Éva, a Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettese.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, két, a Széchenyi Terv Plusz program keretében... Teljes cikk
Egy friss nemzetközi kutatás rámutatott, hogy jelentős különbség van aközött, hogy a szervezetek milyen vezetői tulajdonságokat jutalmaznak, és... Teljes cikk
A technológiai óriások, a Meta és a Microsoft jelentős leépítéseket hajtottak végre, munkaerőpiaci stratégiájukat az AI-ba való jelentős... Teljes cikk
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 1 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 1 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 2 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 1 hónapja
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 1 hónapja
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?