A Csok Plusz mellett is igényelhető az Otthon Start Program
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegjelent a kormányrendelet, amely összehangolja az Otthon Start Program, a Csok Plusz és a Falusi Csok feltételeit, így ezekkel a lehetőségekkel akár együttesen, akár egymás után is élhetnek a családok - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfő este az MTI-vel.
A párhuzamosan igényelhető támogatásoknak köszönhetően a magyar családok minden eddiginél magasabb összegű vissza nem térítendő támogatásra és kamattámogatott hitelre lehetnek jogosultak - írták, hozzátéve: ilyen sokrétű kormányzati segítségben még sohasem részesülhettek az otthonteremtést tervező családok Magyarországon.
A most megjelent kormányrendelet szerint a Csok Plusz és a Falusi Csok a fix 3 százalékos hitellel együttesen is felvehető lakásvásárlási vagy lakásépítési céllal - ismertették.
Fontosnak nevezték, hogy egyszerre legfeljebb két támogatott kölcsön igényelhető, vagyis a fix 3 százalékos hitel mellé vagy a Csok Plusz vagy a Falusi Csok hitelt lehet igénybe venni.
További fontos változásként említették, hogy az első közös otthon megteremtése az eddigi 80 millió forint helyett lakásnál 100, háznál 150 millió forintig támogatható a Csok Plusz keretében.
Hozzátették, a fix 3 százalékos hitel felvétele után később ugyanarra az ingatlanra is igényelhető lesz állami támogatás: Falusi Csok esetén az ingatlan felújítására vagy bővítésére, Csok Plusz esetén pedig hitelkiváltásra vagy bővítésre.
Újabb ingatlan vásárlása és a fenti lehetőségek kombinálása esetén az érintettek illetékmenteséggel is élhetnek.
Ezekkel a módosításokkal a kormány hozzájárul ahhoz, hogy az Otthon Start Program fix 3 százalékos hitele, valamint a Csok Plusz, a Falusi Csok vagy a Babaváró kölcsön együttes felvételével még több fiatal család tudjon élni az államilag támogatott otthonteremtési lehetőségekkel - áll a közleményben.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?