kapubanner for mobile

A fenntartható fejlődés iránti elkötelezettséget díjazta a Telekom

A Magyar Telekom hagyományához híven idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő szerepet vállaló beszállítóit. A DELFIN-Díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) már negyedik alkalommal adták át, négy kategóriában, derül ki a cég sajtóközleményéből.

A díjat olyan partnercégeknek ítéli oda a Telekom, akiknek a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségük kimagasló és ezen a területen elért teljesítményük példaértékű. A díjakat Somorjai Éva, a vállalat humán-erőforrás vezérigazgató-helyettese, a fenntarthatóságért felelős felsővezető, Oláh Nóra, beszerzési igazgató, valamint a zsűri tagjai adták át. A díjátadóra a XII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetésen került sor, ahol a vállalat az előző, illetve az új fenntarthatósági stratégiáját, valamint fenntarthatósági kommunikációs kampányát, a hello holnap!-ot mutatta be.

Az "Esélyegyenlőség támogatása, diszkrimináció-mentesség segítése vállalaton belül és kívül" kategória győztese az Eurest Étteremüzemeltető Kft. lett. Belső működési folyamataikban nagyon fontos az esélyegyenlőség, ezt bizonyítja, hogy a cégen belül magas a nők, a megváltozott munkaképességűek, a 45 év felettiek, a részmunkaidőben foglalkoztatottak és a roma alkalmazottak aránya. Az ügyfeleik felé is közvetítik az esélyegyenlőség fontosságát és a szociális érzékenységet. Tavaly a Magyar Telekom Infoparkban található éttermében, a Telekommal közös akcióként minden egyes vendég kapott egy füldugót, és jelnyelvvel tudták közölni, hogy mit is szeretnének aznap ebédelni. Segítségükre volt több jelnyelvi tolmács is, aki elmutogatta a kiválasztott ételt a számukra.

A "Megvalósult innováció a fenntarthatóság érdekében" kategóriában a Cisco Systems Magyarország Kft. nyert. A pályázatban bemutatott VideoGate szolgáltatással az ügyfelek számára megfizethető és kifizetődő üzleti szintű TelePresence és videókonferenciás kapcsolatok kiépítését biztosítják, melyek nem csak a vállalatokon belül használhatóak, hanem az interneten keresztül a szabványos technológiát használó más vállalatok/szervezetek is elérhetők vele a világon. A Cisco ezentúl két ingyenes webalkalmazást is készített, melyek segítségével kiszámolható a vállalat CO2 "lábnyoma".

"Fenntarthatóság érdekében kifejtett oktatás, tudatformálás" kategóriában a Green Living Hungary Kft. lett a díjazott. A cég környezetbarát termékeket kínál felelősen gondolkodó vállalatok részére promóciós, illetve marketing célú felhasználás céljából. A lakossági üzletáguk üzemelteti Magyarország legnagyobb ökowebáruházát (www.zoldpolc.hu) és boltját. Munkatársaiknak zöld munkahelyet alakítottak ki, a kiskereskedelmi részleg ökológiai lábnyomát minimalizálták.

A "Klímavédelemmel kapcsolatos beruházás és fejlesztés" kategóriában a Tonic Budapest Kft. lett a legjobb. A cég tevékenységi köre kiterjed a különböző reklámeszközök vizuális és verbális tervezésétől az online eszközök programozásán át a legmodernebb élménymarketing események megvalósításáig. Környezetbarát irodaházat építettek, mely földszondás, geotermikus rendszerrel üzemel. Az iroda száz százalékban megújuló energiával üzemeltetett, nulla károsanyag-kibocsátású létesítmény. Mindezen túl a napi gyakorlatban igyekeznek olyan kommunikációs megoldásokat alkalmazni, amelyek figyelembe veszik a klímavédelmi szempontokat (például digitális plakát), valamint tudatformáló kisfilmeket is készítettek.

A DELFIN -díj odaítélésével a Magyar Telekom az előző évek tapasztalatát felhasználva továbbra is azon dolgozik, hogy a fenntartható fejlődés gondolatát népszerűsítése, és az azért tett tevékenységeket elismerje.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen

Színvonalasabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a jövőben a Debreceni Egyetem (DE) és a GE HealthCare közötti újabb keretmegállapodásnak... Teljes cikk

Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat

A Körber Hungária átfogó beruházási programot hajt végre 14,5 milliárd forint értékben Pécsen, többek között egy magas hozzáadott értékű... Teljes cikk

120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra

Több mint százhúsz új munkahelyet hoz létre a Vestfrost Solutions Zrt. dán hűtőgyártó új, 5,6 milliárd forintnyi értékű beruházása Csongrádon... Teljes cikk