A férjeknek nem szabadna a feleségüknél előbb nyugdíjba menniük
A házasságban élő férfiaknak nem szabadna a feleségüknél korábban nyugdíjba menniük, mert így nem lesz otthon senki, aki megfelelően gondoskodna róluk és odafigyelne az egészségügyi állapotukra - figyelmeztet egy új tanulmány.
Az amerikai Missouri Egyetem kutatói nyugdíjas házaspárok tagjainak saját egészségügyi állapotukra vonatkozó megfigyeléseit elemezték. Az eredmények azt mutatták, hogy míg a nők javulást tapasztaltak a nyugdíjazást követő néhány éven belül, addig a feleségüknél korábban nyugdíjba vonuló férfiak meg voltak győződve arról, hogy a tétlenség minden egyes nappal tovább rontja a fizikai állapotukat, egészen addig, amíg a feleségük nem csatlakozik hozzájuk.
A szakemberek szerint a férjek viselkedésében bekövetkező változás a megfelelő női gondoskodás hiányára vezethető vissza. Annak ellenére azonban, hogy a házastársuknál előbb nyugdíjba vonuló férjek szerint folyamatosan romlott az egészségügyi állapotuk, a tanulmány - amely a résztvevők szívműködését is vizsgálta - kimutatta, hogy a férfiaknál alacsonyabb volt a nyugdíjas korban kialakuló szívproblémák kockázata, míg a nőknél ugyanez az arány a nyugdíj előtti időszakhoz képest változatlan maradt.
A kutatók az Amerikai Gerontológiai Társaság éves találkozóján ismertették az eredményeiket. A szakemberek szerint az életmódbeli és egészségügyi változásokra való felkészülés hozzásegíti a házaspárokat a békésebb és jobb nyugdíjas évekhez. "Amikor a nők nyugdíjba mennek, talán nagyobb gyakorisággal fogják ellenőrizni a férjük egészségi állapotát, rendszeresebben viszik őket orvoshoz, és biztosítják, hogy egészséges életmódot folytassanak" - idézte a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása a kutatásban részt vevő Angela Curl professzor-asszisztenst.
"A nők hagyományosan mindenki más szükségleteit saját maguk elé helyezik, ezzel pedig az egészségüket teszik kockára" - hangoztatta. Hozzátette: nyugdíjasként az ember vállalhat részidős munkát, amely megkönnyítheti a nyugdíjassá válás folyamatát és a későbbi éveket tekintve is jó hatással lehet az egészségre. "A munkának számos jótékony hatása van az egészségre nézve. Néhány munkával töltött nap a héten, máris hozzájárul a jobb egészségi állapothoz" - javasolta a szakember.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?