A fiatalok kétharmada arra számít, hogy nőni fog a fizetése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA dolgozó fiatalok döntő része, 68 százaléka egyértelműen derűlátó a jövőbeni fizetésemelésekre nézve, azaz emelkedést várnak. Ugyanakkor az inflációval korrigált emelés, azaz a reálkeresetek alakulását tekintve már jóval árnyaltabb a kép a K&H ifjúsági index szerint. Tény azonban, hogy a bére csökkenésére csak nagyon kevés fiatal számít.
Idén is folytatódott a bérek emelkedése Magyarországon és a jövőben további emelkedésre van kilátás. Ezzel összhangban a dolgozó fiatalok többsége is a saját bérének emelkedésére számít a K&H ifjúsági index szerint. A több mint tíz éve minden negyedévben elkészülő reprezentatív kutatás legfrissebb, harmadik negyedéves eredményei szerint az állással rendelkező 19-29 éves fiatalok kevesebb mint egyharmada semleges állásponton van, azaz 27 százalékos azok aránya, akik szerint nem fog emelkedni a bérük. Az igazán pesszimisták, a jövedelmük visszaesésére számítók aránya mindössze 5 százalék. Az érintettek több mint kétharmada, 68 százaléka arra számít, hogy a következő egy évben emelkedni fog a fizetése: a korcsoport ötöde, 21 százaléka egyenesen az inflációt meghaladó növekedést vár, míg 47 százalékuk úgy véli, hogy a pénzromlás ütemétől elmaradó béremelést kap.
A friss adatok lényegében megfelelnek a felmérés hosszú távú eredményeinek,2016 óta alig volt példa arra, hogy 50 százalék alatt lett volna a fizetésemelésre számítók aránya. Az is látszik a korábbi adatokból és az azóta kialakult trendekből, hogy a 2013 második negyedévével kezdődő felméréssorozat első két évében jellemzően nem érte el a 20 százalékot azok aránya, akik az inflációt meghaladó fizetésemelkedésre, és elmaradt a 30 százaléktól azoké, akik legalább a pénzromlástól elmaradó béremelésre számítottak.
Az ezt követő évektől kezdve mostanáig20 százalék körül alakul a nagyon optimisták aránya, időnként kiugró 24-27 százalékos adattal. Az óvatos bizakodók súlya 2016 utolsó negyedéve óta pedig meghaladja a 40 százalékot, sőt nem ritka, hogy jóval 50 százalék felett alakul.
Az infláció bekavar
Az összkép szerint tehát a fiatalok többsége számít magasabb bérre a jövőben, de a fizetések inflációval korrigált alakulását, azaz a reálbéreket tekintve már jóval árnyaltabb a helyzet. Ebből a szemszögből ugyanis az látszik, hogy 79 százalékuk nem számol reálbér-emelkedéssel, vagyis nem fog erősödni a vásárlóereje.
A hivatalos adatok szerint egyébként a fiatalok elmaradnak az országos átlagtól. Az idei első fél évben ugyanis a 20–29 éves korosztályhoz tartozók nettó bére átlagosan majdnem 8 százalékkal, közel 422 ezer forintra nőtt. Az inflációt is figyelembe véve reálkeresetük közel 3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi hasonló időszak adatához képest, ugyanakkor elmarad az összes foglalkoztatott 4 százalékot meghaladó reálbér-emelkedésétől.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc