kapubanner for mobile

A fiatalok mindössze tizedének van valamilyen hitele

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Csökkent a hitellel rendelkező fiatalok száma Magyarországon a K&H Bank ifjúsági indexéhez készült idei reprezentatív felmérése alapján.

A felmérés tanúsága szerint a bankoló fiatalok 11 százaléka rendelkezik valamilyen hitellel, egy éve ez az arány még 16 százalék volt.

Bár a legtöbb fiatalnak (97 százalék) van banki kapcsolata, tehát rendelkezik bankkártyával és bankszámlával, a hitelfelvételi kedv visszafogott.

"Az éves szintű csökkenésben az emelkedő kamatok, valamint a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet és a megugró infláció is szerepet játszhat" - véli Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

A felmérésből kiderült, hogy a kölcsönnel rendelkező (19 és 29 év közötti) fiatalok körében a személyi és lakáshitelek a legelterjedtebbek. A hitel törlesztése 28 százalékuknak nem jelent gondot, 51 százalékuknak kisebb nehézséget jelent, 21 százalékuk pedig azt mondta, komoly megerőltetés számukra a havi részlet kifizetése.

A felmérés alapján a hitellel rendelkező fiatalok 51 százaléka rendelkezik személyi hitellel, 46 százalékuk pedig lakáshitellel. Folyószámlához kötött hitelkerete az érintettek 22 százalékának van. Áruvásárlási kölcsönt 36 százalékuk törleszt, a diákhitel aránya mindössze 14 százalékos.

A közlemény szerint kulcsfontosságú a pénzügyi tudatosság, hiszen fel kell mérni, hogy valóban szükség van-e hitelre. A másik fontos tényező az, hogy csak akkor szabad hitelfelvételt elindítani, ha valaki hosszú távon biztosan képes fizetni a törlesztőrészleteket.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek