A Fidesz visszaemeli a gyest három évre
Ha a Fidesz kormányra kerül, a gyest három évre emelik, a nyugdíjjal azonban, mivel nagyobb tétel, óvatosabban járnak majd el, mondta egy tévéműsorban Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke vasárnap egy tévéműsorban a lerövidített gyessel, illetve a megszüntetett 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban kifejtette, kormányra kerülésük esetén a gyest biztosan vissza fogják emelni három évre, a nyugdíj azonban egy nagyobb tétel, "ott óvatosabban kell eljárni, (...) először a gazdaság motorjait meg kell indítani" - tudósít a BAMA a távirati iroda alapján.
Véleménye szerint az állami bürokrácia leépítése, valamint az adócsökkentés a két legfontosabb teendő.
Arra, hogy 1993-ban is 50 százalék feletti volt a Fidesz támogatottsága, egy évvel később mégis a szocialisták nyerték meg a választásokat, Orbán Viktor közölte, most is tudnak ekkorát hibázni. "Én nem a saját képességeinkben bízom elsősorban, (...) hanem az ország elszántságában; úgy látom, hogy az emberek nem akarják azt folytatni, ami most zajlik" - jegyezte meg.
Futballhasonlattal élve úgy fogalmazott: sípszó előtt nem lehet eredményt hirdetni, azonban - tette hozzá - ez a sípszó lehet most ősszel is.
MTI/BAMA/Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?