kapubanner for mobile

A filmipart is újradefiniálta a járvány, de Magyarországon már ismét folyik a munka

Magyarországon nem állt le a filmes élet a koronavírus-járvány miatt, az elmúlt hónapokban is azon dolgoztak, hogy a mintegy húszezer hazai szakembernek folyamatosan munkát biztosítsanak - mondta Káel Csaba a 10. születésnapját ünneplő budapesti Origo Filmstúdióban.

A magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: újraindult a nemzetközi filmek forgatása Magyarországon, az Origóban jelenleg három nagy produkció, a Dűne, az UWOMT (The Unbearable Weight of Massive Talent), valamint a Birds of Paradise forog.

Káel Csaba kiemelte: a Nemzeti Filmintézet a nemzetközi produkciók leállása idején a hazai filmek előkészítésén, pályázatok kiírásán dolgozott.
Az Origo Filmstúdió épületei

"Magyarország számára a filmipar kiemelt stratégiai ágazat, 2019-ben a közvetlen filmgyártásra fordított összeg meghaladta a 164 milliárd forintot, ami 49 százalékkal nagyobb összeg az előző évhez képest. A nemzetközi produkciók számára kedvező lehetőségeket biztosítunk, 30 százalékos az adóvisszatérítés, a hazai szakemberek rendkívül tapasztaltak, az ország természeti és épített környezete kiváló lehetőségeket nyújt a filmfogatásokhoz" - sorolta Káel Csaba.

Kitért arra, hogy az elmúlt tíz évben mások mellett Angelina Jolie, Bruce Willis, Jason Statham, Harrison Ford, Arnold Schwarzenegger és Will Smith is dolgozott az Origo Filmstúdióban, ahol 43 nemzetközi produkció készült, köztük a Die Hard - Drágább, mint az életed, az Inferno, a Szárnyas fejvadász 2049 és a Terminátor: Sötét végzet.

Mint elhangzott, az Origo Filmstúdió területére az Egyesült Államokból érkező filmesek csak két negatív koronavírusteszt felmutatásával léphetnek be. A stábtagokat heti egyszer szűrik, de vannak olyanok is, akiket hetente háromszor.

A szerdai eseményen átadták a magyar filmesek előtt tisztelgő magyar Csillagösvényt, amelyre először kilenc Oscar-díjas neve került fel: Kertész Mihályé, Lukács Pálé, Rózsa Miklósé, Rofusz Ferencé, Szabó Istváné, Nemes Jeles Lászlóé, Deák Kristófé, Zukor Adolfé és Vajna Andrásé.

Deák Kristóf, a 2017-ben Oscar-győztes rövidfilm, a Mindenki rendezője felavatta a magyar vonatkozású Oscar-díjak jelenleg 51 nevet tartalmazó falát. Az első név ezen a listán Sándorházi Vilmosé, aki William S. Darling néven 1933-ban kapott Oscart a Kavalkád című film látványtervezéséért, az eddigi utolsó pedig Steve Bognaré, aki idén Az amerikai gyáregységért vehette át a legjobb dokumentumfilm díját.

"A tábla emlékeztessen arra minket, hogy a helyén kezeljük a hármas kincset, ami nekünk van: a világ élvonalába tartozó szakembereket, a színvonalas oktatást és elődeink örökségét" - hangsúlyozta Deák Kristóf. Szólt arról, hogy most készül első játékfilmje, Az Unoka munkacímű mozi forgatására, amely egy csavaros thriller lesz. "A forgatás a tervek szerint szeptemberben indul, és 2021 nyarán egy nagy fesztiválon lehet a bemutató".

Megnyílt egy minitárlat is, amely a régi Hollywoodot megalapító Adolf Zukor, illetve Andy Vajna emléke előtt tiszteleg, egykori irodájuk replikáival és személyes tárgyaikkal.

A sajtórendezvény része volt egy kerekasztal-beszélgetés is Káel Csaba, Deák Kristóf, Kemény Ildikó, a Dűne és a Birds of Paradise producere, valamint Howard Ellis, a Mid Atlantic Films tulajdonosa részvételével - utóbbi cég forgatja az Origóban a Nicholas Cage főszereplésével készülő UWOMT-ot.

"A járvány átírta a filmek tervezését, költségvetését, és újradefiniálta azt is, hogy nézzen ki egy forgatási nap" - szögezte le Howard Ellis.

Kemény Ildikó kitért arra, hogy a stábok és a munka biztonságára fordított összegek megnőttek, a munka lelassult. Hozzátette: az Origo Filmstúdióban a reggeli munkakezdéshez kötelező egy online teszt megnyugtató kitöltése, testhőmérséklet-mérés a kapunál, valamint különböző minőségű maszkok viselése a forgatáson.

Káel Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar filmszakma 10 milliárd forintos állami költségvetési támogatást kapott, ehhez jön a televíziós és streamingelhető műfajokra plusz hétmilliárd, ami az eddigi legnagyobb összeg, amit a hazai mozgófilmes szakma kapott.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk