A foglalkoztatottak közel 20 százaléka nem fizet TB-t
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Unió tagállamai közül Románia áll az első helyen a "zsebbe fizetést" tekintve, idézte a Ziarul Financiar a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy jelentését.
A felmérés szerint a megkérdezett román munkavállalóknak közel 25 százaléka vallotta azt, hogy feketén kapott pénzt: ez azt jelenti, hogy Romániában a zsebbe fizetés majdnem ötszöröse az uniós átlagnak, ami jelenleg becslések szerint 5 százalék körül van. Magyarországon ez az arány 8 százalék az OECD jelentés szerint, Szlovákiában 7 százalék, Csehországban 3 százalék.
Románia után a második helyen a Lettország áll, ott a megkérdezettek 17 százaléka kapott már adózatlanul fizetést, majd a belgák következnek 14 százalékkal, a litvánok és a lengyelek 11-11 százalékkal. A lista végén Málta, Nagy-Britannia és Franciaország áll, ott mindössze 1 százalékot tesz ki a zsebbe fizetés.
Az OECD jelentés szerint Románia - Bulgáriával egyetemben - az úgynevezett "félhivatalos" foglalkoztatás tekintetében is az elsők között van az unióban. A félhivatalos foglalkoztatás abban különbözik a be nem jelentett munkától, hogy a feketén dolgozókkal ellentétben a munkavállalónak van szerződése a munkáltatóval, de nem kapja meg a vele járó teljes kompenzációt.
Az OECD dokumentum szerint Magyarországon az összes foglalkoztatottak 19,4 százaléka nincs társadalombiztosításra bejelentve, s 2,6 százalék dolgozik munkaszerződés nélkül.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?