kapubanner for mobile

A gyanú szerint az önkormányzati cég dolgozói lopták a fát

A gyanú szerint illegálisan termelt ki és adott el faanyagot az önkormányzati erdőkből a nyíregyházi városüzemeltetési társaság több alkalmazottja; az ügyben eddig négy dolgozót hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség.

Bocskai Péter, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. igazgatója a nyomozás eredményeiről tartott keddi, helyi sajtótájékoztatón elmondta: a társaság június közepén belső ellenőrzést tartott, amelynek során jelentős mennyiségű fa hiányát észlelték. Ettől kezdve figyelték a faápolási és favágási munkálatok elvégzésével megbízott ötfős csoportot, majd illegális fakitermelés gyanújával augusztusban - ismeretlen tettes ellen - feljelentést tett a cég.

A nyomozás megállapította, hogy a társaság alkalmazottjai négy helyszínen vágtak ki fákat engedély nélkül - közölte Bocskai Péter. Az igazgató tájékoztatása szerint nem zárható ki az sem, hogy a csoport tagjai nemcsak az idén nyáron, hanem jóval korábban, már 2008-tól lopták a fát az önkormányzat tulajdonában lévő erdőkből.

Mint azt elmondta, az illegális fakivágások Nyíregyháza több pontját, így a belvárost is érintették. A legnagyobb kár valószínűleg a Múzeumfalu környékét érte; itt többségében akácot és tölgyfákat termeltek ki és loptak el.

Bocskai Péter hozzátette: az ellenőrzés során azt tűnt fel, hogy a telephelyre beszállított és a tárolt faanyag mennyisége jelentősen eltért attól, amit a szállítási jegyzőkönyvben és a menetlevélen feltüntettek.

Az igazgató közlése szerint az ügyben érintett alkalmazottakat ideiglenesen felfüggesztették a munkavégzés alól, de továbbra is a társaság alkalmazásban maradnak.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a rendőrség lopás megalapozott gyanújával indított nyomozást, az eljárás során öt embert állítottak elő. Közülük négyet gyanúsítottként hallgattak ki, ők az engedélyek nélkül kitermelt, mintegy 130 mázsa tűzifát a gyanú szerint magánszemélyeknek akarták eladni.

A nyomozók körülbelül 80 mázsát találtak meg és foglaltak le az ellopott faanyagból - tette hozzá a százados. Az eltulajdonított fa fajtáját és a kár nagyságát szakértők bevonásával vizsgálják.



  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek