A hallgatók közel fele dolgozik egyetemi tanulmányai mellett
A felsőoktatásban hallgatók 43 százaléka vállal tanulmányai mellett munkát, ezen belül az esti, levelező vagy távoktatásos munkarendben tanulók jóval több mint nyolcvan százaléka dolgozik, míg a nappali tagozatosok egynegyede vállal munkát - derül ki a diplomás pályakövető rendszer kutatásából.
A tanulmányok melletti munkavállalás a leggyakoribb a képzési rendszer második szakaszában, a mesterképzésben. A szakemberek szerint az egységes vagy osztatlan képzés köti leginkább a felsőoktatáshoz a hallgatókat, háromnegyed részüket távol tartva a munka világától a tanulmányok idején.
Szakterületi bontásban a leginkább "munka közelinek" a gazdaságtudományi és a pedagógusképzési szakok mutatkoznak. Utóbbi esetében figyelembe kell venni a mesterképzési hallgatóknak az átlagnál lényegesen nagyobb arányát - olvasható a tanulmányban, amely kitér arra, hogy a természettudomány és az egészségügy, illetve az orvostudomány hallgatói az átlagosnál kisebb arányban kötődnek a munkaerőpiachoz.
A munkaviszony típusa nagymértékben eltér a különböző tagozatok hallgatóinál. A nem nappali tagozatos hallgatók döntően állandó jellegű, határozatlan idejű munkaviszonyban állnak, míg a nappali tagozatos hallgatók inkább alkalmi munkát, diákmunkát végeznek, gyakornoki feladatokat látnak el.
A kutatás szerint a hallgatóknál az angol nyelv legalább alapszintű ismerete mondható a leggyakoribbnak, ez 91 százalékos. Német nyelvismerete a hallgatók 61 százalékának van; az orosz, spanyol, olasz, francia nyelvek ismerete 10-10 százalék körüli. A német nyelv ismerete legnagyobb a jogi és a gazdaságtudományi területeken, francia, olasz és spanyol nyelvtudásról leginkább a művészeti és bölcsészettudományi hallgatók számoltak be.
A hallgatók 5,6 százaléka említett külföldi tanulmányokat a felsőfokú képzés ideje alatt, leggyakrabban a Tempus vagy az Erasmus program támogatásával. Arányuk az átlagnál alacsonyabb a természettudományi, a műszaki és az informatikai területeken. Képzési formák szerint bontva a hallgatókat az derült ki a kutatásból, hogy leginkább a nappali egyetemi képzések teszik lehetővé a külföldi tanulmányok folytatását.

A felvi.hu oldalon hétfőn publikált összegzés szerint a kutatásban 31 hazai felsőoktatási intézményt kerestek meg online kérdőívekkel. A kutatás a 2011-ben aktív hallgatók teljes körére kiterjedt, beleértve a hagyományos egyetemi, főiskolai, az osztatlan és az alap- es mesterképzések hallgatóit. A vizsgálat kérdéseire csaknem 46 ezren válaszoltak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?