Késnek a fizetések a szombathelyi ruhagyárban, az áramot is kikapcsolták
Az üzemben egyszer már leállt a termelés, azóta is aggregátorokkal termelik az áramot.
Nem kapták meg szeptemberi bérüket a szombathelyi Styl ruhagyár dolgozói - számolt be róla a nyugat.hu. A 150 dolgozót foglalkoztató cég üzemében csütörtökön Radics Tibor operatív igazgató közölte a munkavállalókkal, hogy az elmaradt bért két részletben fizetik majd ki, az összeg első felét egy hét múlva, a másodikat két hét múlva fizetik ki, az októberi bért pedig már a szokásos időben kapják majd meg. Erről az üzem egyik alkalmazottja számolt be a lapnak a csütörtöki állománygyűlés után.
A portál úgy tudja, hogy miután nem érkeztek meg a fizetések, a dolgozók tömegével fontolgatták, hogy nem veszik fel a munkát, végül csak néhányan döntöttek így, mert a legtöbben úgy gondolják, hogy ha leáll a termelés, az a cég és a dolgozók sorsát is megpecsételi. Az egyik alkalmazott arról számolt be a lapnak, hogy a bizonytalanság a legrosszabb, de nem ad okot az optimizmusra a fizetések késése, valamint az sem, hogy az üzemben aggregátorokkal termelik az áramot. Szeptemberben arról jelentek meg hírek, hogy a gyárban leállt a termelés, mert lekapcsolták az áramot, a cég ugyanis 34 millió forinttal tartozik a szombathelyi önkormányzat felé.
A nyugat.hu telefonon kereste meg id. Radics Tibor általános igazgatót, aki azt mondta, a tervezettnél sokkal nehezebben sikerül meghosszabbítani az áramszerződést, és két hetes lemaradásban vannak a termeléssel. A lap úgy tudja, hogy több Styl-dolgozónak napi gondot okoz, hogy nem kapta meg a szeptemberi bérét, és többen is szombathelyi önkormányzathoz fordultak átmeneti segélyért, aminek összege 50 ezer forint és minden nehéz helyzetben lévő lakos igényelheti, jövedelmi viszonytól függetlenül.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- BeneFit PRIZE 2026 5 napja
- MGYOSZ: az új kormány alatt megfelelő hangsúlyt kaphat a versenyt előtérbe helyező piacpárti szemlélet 1 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Cégvezetők Csúcstalálkozója 2026. Lesz végre piacgazdaság? 3 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 1 hónapja
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 1 hónapja
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 1 hónapja
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 1 hónapja
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 2 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?