Az egy lakosra jutó ipari termelés a magyar vármegyékben
Az ipari termelés volumene a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,6%-kal mérséklődött, a vármegyék többségében csökkent a kibocsátás. A feldolgozóipar alágai közül csak a második legnagyobb súlyú élelmiszeripar, valamint a kisebb jelentőségű fa-, papír- és nyomdaipar, a vegyi anyag, termék gyártása, és az egyéb feldolgozóipar tudta növelni a termelését. Előbbi terület számos vármegyében pozitívan hatott az ipari kibocsátás alakulására. Az országos termelési érték több mint negyedét adó járműgyártás termelése 6,4%-kal csökkent.
A legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások termelése összehasonlító áron 3,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit, a vármegyék többségében viszont csökkent a kibocsátás.

forrás: KSH
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Így változott a magyar lakosság különféle tevékenységekre fordított ideje naponta az évek során. Teljes cikk
A KSH adatai szerint így alakult tízezer lakosra jutó betöltött védőnői állások száma Magyarországon vármegyénként 2024-ben. Teljes cikk
Az orvosok létszámának növekedése együtt járt a szakképesítések számának bővülésével is. 2024-ben a dolgozó orvosok több mint egyötödének... Teljes cikk
- A magyar munkavállalók rendszeres és nem rendszeres átlagkeresete - grafikon 1 hónapja
- Hamarosan kezdi a a sorozatgyártást a CATL - toborozzák az új munkaerőt 2 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 2 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 2 hónapja
- Robotkutyák lépnek be a munka világába – félelmetes, mit tudnak 2 hónapja
- Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál 3 hónapja
- Tudásra építve a létesítményüzemeltetésben – a B+N Csoport a képzésben látja a jövőt 3 hónapja
- Toborzási roham a BMW-gyárban – ekkora bért kínálnak a kezdőknek 3 hónapja
- Munkahelyi mentális egészség: mit tesz a cég, és mi a felelőssége? 4 hónapja
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon 4 hónapja
- Az ezer lakosra jutó vállalkozás a vármegyékben - grafikon 5 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa