kapubanner for mobile

A HTEC Group több mint hatszáz munkahelyet hoz létre négy magyar városban

Az amerikai technológiai tanácsadó és fejlesztő vállalat IT-központot hoz létre Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Pécsen.

A HTEC Group amerikai technológiai tanácsadó és fejlesztő vállalat 4,7 milliárd forintos beruházással több mint hatszáz munkahelyet hoz létre négy magyar városban - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szegeden. A tárcavezető arról számolt be, hogy a cég IT-központot hoz létre Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Pécsen. Az állam által 700 millió forinttal támogatott beruházással a vidéki helyszíneken egy-egy 120 fős, a fővárosban pedig egy 250 fős egységet állítanak fel a tervek szerint. Beszédében kiemelte, hogy a projekt jól képzett, nyelveket beszélő fiatalok számára biztosítja nem pusztán a Magyarországon, hanem a vidéki nagyvárosokban maradás lehetőségét. Illetve rámutatott, hogy az ilyen típusú beruházások jelentősen hozzájárulnak a magyar gazdaság dimenzióváltásához.

A miniszter aláhúzta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 21 százalékkal, hétmilliárd dollár fölé nőtt az Egyesült Államok és Magyarország között, ami új csúcsot jelent, ráadásul ebből a magyar export mintegy négymilliárd dollárt tett ki. Hozzátette: az amerikai vállalatok alkotják hazánkban a legnagyobb, Európai Unión kívüli beruházói közösséget, ezek 100-105 ezer embernek adnak munkát.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk