A jövő fiatal vállalkozóit keresi a Dreher
A Dreher Sörgyárak Zrt. "A Jövő Fiatal Vállalkozója" pályázata most ismét lehetőséget biztosít ambiciózus fiatalok számára, hogy megvalósíthassák álmaik vállalkozását. Az első három helyezettnek összesen 6 millió forint kezdőtőkét ítél oda a zsűri, valamint fél éves szakmai tanácsadásban is részesül a három legígéretesebb üzleti terv kidolgozója.
"A Jövő Fiatal Vállalkozója" pályázat fő célja, hogy anyagi illetve szakmai támogatást nyújtson a kreatív gondolkodású, ambiciózus fiatalok ötleteinek megvalósításához, valamint fejlessze a felsőoktatásban résztvevő hallgatók üzleti érzékét, bővítse a vállalkozásokkal kapcsolatos nélkülözhetetlen ismereteiket. A sörgyár innovatív pályázatának köszönhetően eddig kilenc ifjú vállalkozó álmának megvalósulásában nyújtott segítséget.
"Az idei pályázatra ismét olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akiknek már van egy ötletük, illetve kiforrott elképzelésük jövőbeli vállalkozásukkal kapcsolatban, de a szükséges indítótőke hiánya miatt eddig nem volt lehetőségük arra, hogy tervüket véghez vigyék" - mondta Agócs Mónika, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője. "Mindannyian tudjuk, hogy egy vállalkozás beindítása nem egyszerű feladat. A pályázat segítségével mi éppen ebben, a nehéz kezdésben szeretnénk a hallgatóknak mind anyagi-, mind szakmai támogatást nyújtani. Remélem, hogy az eddigi évekhez hasonlóan az idei pályázatot is nagy érdeklődéssel fogadják a hallgatók, és minél többen adják meg maguknak az esélyt arra, hogy sikeres vállalkozó váljon belőlük."
A jelentkezők többfordulós elbírálási folyamaton vesznek részt. A pályázóknak első lépésként vállalkozási ötletüket és marketing tervüket kell összeállítaniuk. Ezt követően az eszköz-, működési- és humán erőforrás tervet, majd végül egy pénzügyi tervet kell leadniuk a megadott határidőkig. Végül a legjobb 10 üzleti tervet készítő fiatal kerül be a döntőbe, ahol ötletük megvalósíthatóságáról, valamint az üzleti életben való helytállásukról kell meggyőzniük a zsűri tagjait egy angol nyelvű prezentáció keretében.
A pályázaton a bíráló bizottság döntésének megfelelően összesen 6 millió forint kezdőtőkét osztanak szét a három legígéretesebb fiatal vállalkozó között, az alábbi módon:
1. helyezett: 3 millió Ft
2. helyezett: 2 millió Ft
3. helyezett: 1 millió Ft
A pénzjutalmon felül a nyertesek hat hónapra szóló szakmai tanácsadásban - jogi, adóügyi és könyvviteli segítségnyújtásban - is részesülnek vállalkozásuk beindításához, mely segítséget nyújthat számunkra a kezdeti nehézségek áthidalásában.
"A Jövő Fiatal Vállalkozója 2009." pályázatra regisztrálni az interneten - a felsőoktatási intézmények helyi diákszervezeteinek koordinátorain keresztül - lehet.
A regisztrációs határidő: 2009. november 2.
További információ a pályázatról, az eddigi nyertesekről és a részletes kiírásról a www.vallalkozzmost.hu weboldalon található.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?