kapubanner for mobile

A közszférában kevesebben, de a közigazgatásban többen dolgoznak, mint egy éve

Egyelőre nem látszanak a statisztikai adatokon a "bürokráciacsökkentés" intézményi összevonások és megszüntetések hatásai. Tavaly októberig a közigazgatásban dolgozók száma nőtt az egy évvel korábbi létszámadatokhoz képest, írja a Világgazdaság.

A KSH adatai alapján a közigazgatási intézményekben (ide tartoznak a fegyveres testületek és a társadalombiztosítás is) októberben 260 ezren dolgoztak, míg tavaly ilyenkor még 253 ezren.

A teljes közszférában ugyanakkor csökkent a létszám 698,9 ezerről 687,6 ezerre, vagyis 1,6 százalékkal. Ez a létszám viszont a szociális ellátásból és az egészségügyből hiányzik.

A közigazgatásban megszüntetett hivatalokból 2500-an kerültek át a kormányhivatalokhoz, míg a fővárosi és megyei kormányhivataloktól a járásiakhoz mintegy 7500-an, derült ki az adatokból, amit a Miniszterelnökség küldött a Világgazdaságnak.

Ugyanakkor a költségvetési szerveknek idén 20%-al kell csökkenteniük a bértömegüket egy kormányhatározat szerint, így az idei évben is várhatóak átalakítások. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése ezen a területen is komoly bértorlódást okozott.

Világgazdaság
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk

Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk