A leépítések rontották a Magyar Telekom eredményét
A Magyar Telekom 60,15 milliárd forint nettó eredményt ért el 2007-ben, ami 20,3 százalékkal kevesebb, mint az előző évi 75,45 milliárd forint - közölte a társaság.
A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti gyorsjelentés alapján a társaság árbevétele 676,661 milliárd forint volt 2007-ben, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A negyedik negyedévi nettó eredmény 733 millió forintra zuhant az előző év negyedik negyedében elkönyvelt 16,6 milliárdról, de még mindig kétszeresen meghaladta az elemzői várakozásokat.
A nettó eredmény a létszámcsökkentési program okozta egyszeri kiadások, a pénzügyi költségek növekedése, valamint a szolidaritási adó 2006 szeptemberi bevezetése következtében csökkent.
Tavaly a személyi jellegű ráfordítások 120,2 milliárd forintot tettek ki, szemben a 2006. évi 95,3 milliárd forinttal, ami 26,2 százalékos növekedés. Ennek elsődleges oka a létszámleépítéssel összefüggésben 2007 negyedik negyedévében felmerült végkielégítések magasabb összege: a csoportszintű állományi létszám a 2006. december 31-i 12 341 főről 2007 végére 11 723 főre csökkent.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban kifejtette: "a kedvezőtlen makrogazdasági és versenykörnyezet ellenére a csoport jó eredményeket ért el. Az idei cél az, hogy a bevételeket szinten tartsák, s a működéshez kapcsolódó EBITDA csak kismértékben csökkenjen 2007-hez képest.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?