A LIGA nem támogatja a boltok vasárnapi bezáratását
A LIGA Szakszervezetek szerint komoly elbocsátásokkal, a munkájukat megőrzők számára komoly jövedelemcsökkenéssel, az államkincstár számára pedig komoly bevételkieséssel járna a kereskedelmi ágazatban bevezetendő kötelező vasárnapi zárvatartás, amely így sem a munkavállalók érdekeit, sem a vállalkozások érdekeit, sem a nemzetgazdaság érdekeit, sem pedig a vásárlók érdekeit nem szolgálná.
Nem egyenesen arányos, de mindenképpen szoros az összefüggés a rendelkezésre álló idő és az az alatt megvásárolt árucikkek mennyisége között. A lakosság nagyrésze a nagybevásárlás javát szombaton és vasárnap tudja csak megejteni, miután hétköznap jellemzően a létminimum körüli fizetése megkeresésével van elfoglalva, többnyire túllépve a napi 8 órát. Így ha a boltokat a rendelkezésére álló két napból az egyiken kötelezően bezáratjuk, akkor egyrészt elviselhetetlen tömeg alakul ki a már így is jellemzően túltömött boltokban szombaton, másrészt szükségszerűen lecsökken a megvásárolt áruk mennyisége, magyarán csökken a pénz- és áruforgalom, csökken az adóbevétel, lassul a gazdaság.
Azt is könnyű belátni, hogy amennyiben a munkaadók az amúgy is alulfizetett és túldolgoztatott kereskedelmi alkalmazottak létszámán ilyen formán csökkenteni tudnak, akkor a "felszabaduló" bértőkét nem osztják vissza a munkavállalóknak, hanem elteszik "extra profitként". Már amennyiben jelentkezik ilyen többlet, hiszen a felszabaduló bérköltséget elviszi a csökkenő forgalom. Senki nem járna tehát jól. Se a munkavállalók, se a vállalkozók, se az állam. Sem pedig a lakosság.
A pihenőnap fontosságát hangsúlyozandó intézkedés bevezetésekor pedig teljesen elfogadhatatlan diszkrimináció a kereskedelmi egység alapterülete alapján meghatározni, hogy valaki munkára fogható avagy sem. A családi vállalkozás munkavállalója számára miért ne lenne ugyanolyan fontos a vasárnapi pihenőnap, mint a nagyvállalkozás munkavállalója számára?
A vasárnapi pihenőnap intézménye természetesen fontos társadalmi cél, nem véletlen, hogy a legtöbb helyzetben a munkáltatónak a vasárnapi napon végeztetett munkáért komoly bérpótlékot kell fizetnie, valamint ezzel együtt is biztosítani kell, hogy havonta legalább egyszer a vasárnap szabad legyen.
A LIGA Szakszervezetek álláspontja szerint a legtöbb kereskedelmi egység jelenleg nem közszolgáltatói funkciójából, vagy üzemtechnikai okokból tart nyitva hétvégén is, hanem tisztán üzletpolitikai - gazdasági - okokból. A vasárnapi zárvatartás egyszerűen aránytalanul lecsökkentené a bevételt. A kínálat igazodik a kereslethez. Ha az emberek vasárnap vásárolni akarnak - vagy csak akkor tudnak - akkor a kereskedelmi egységeknek vasárnap is nyitva kell tartaniuk. Az ebből keletkező profitból viszont arányosan kell visszajuttatni azoknak, akik ezt a vállalkozás számára lehetővé teszik, így tehát a munkavállalóknak.
A kereskedelemben jelenleg is tapasztalható túldolgoztatás és alacsony bérek figyelembevételével, valamint a lakosság és a gazdaság jogos igényeinek szem előtt tartásával a LIGA Szakszervezetek azt javasolja, hogy a kormány ne vezesse be a vasárnapi kötelező zárvatartást, hanem szigorítsa a kereskedelemben a vasárnapi nyitva tartás szabályait, növelje költségeit. Amennyiben a kereskedelmi törvény a jelenlegi 50%-ról 200%-ra növelné a vasárnapi munkavégzésért járó pótlékot, és egy helyett kettőre növelné a kötelezően vasárnapra eső pihenőnapok számát, továbbá szigorítaná a túlórák elrendelésének szabályait, azzal további munkaerő felvételére sarkallná a kereskedelmi ágazatban tevékenykedő vállalkozásokat, több szabadidőt biztosítana az ágazat munkavállalóinak, egyúttal magasabb részt juttatna a vasárnapi extra profitból a munkavállalóknak. Mindezek mellett természetesen biztosítani kell a munkavállalók számára a vasárnapi munkavégzés megtagadásának lehetőségét is, azaz a LIGA Szakszervezetek javaslata szerint a munkavállalónak bizonyos időközönként nyilatkoznia kellene, hogy önként vállalja-e a vasárnapi munkavégzést.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Itt a rangsor: ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 3 hete
- Még nem kell kidobni a melegítőt: a Z-generációs vezetők visszahozzák a home office-t 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Ki mennyit van az irodában? Már automatikusan jelölik a „gyanús” dolgozókat 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?