A mai svéd gyerekek 75 éves korukban mehetnek nyugdíjba
A svéd kormányfő szerint a mostani gyerekek számára már a 75 éves nyugdíjkorhatár lesz a megfelelő, mivel körülbelül felük meg fogja érni a százéves életkort. Idén a munkavállalás felső korhatárát 69 évre emelhetik a skandináv országban.
Svédországban a nyugdíjkorhatárt rugalmasan szabályozzák, 61 és 67 éves kor között lehet nyugdíjba menni. Jelenleg arról folynak a tárgyalások, hogy ezt a sávot 63-69 évre emeljék - számol be az EurActiv nyomán a Világgazdaság Online.
A svéd kormányfő a napokban úgy nyilatkozott, hogy távlati célként azt is meg kell vizsgálnia, hogy 75 évre emelkedjen a nyugdíjkorhatár. Indoklása szerint a mostani gyerekek fele várhatóan majd eléri a 100 éves életkort, amire reagálnia kell az ország nyugdíjrendszerének.
Szerinte a 75 éves nyugdíjkorhatár esetén a svédeknek fel kell arra készülniük, hogy foglalkozást váltsanak a nyugdíj felé közeledve, miután a fiatal korban választott munka feltehetően túl megerőltető vagy stresszes lesz egy hatvanas évei végén járó embernek.
Világgazdaság Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?