A mezőgazdaság nem tud élni a bérkompenzációval
A mezőgazdasági munkaadók gyakorlatilag nem tudnak élni a bérkompenzáció lehetőségével, mivel azt úgynevezett csekély összegű - azaz "de minimis" - támogatásként hirdették meg számukra - közölte a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerdán az MTI-vel.
A MOSZ közleménye aláhúzza: ez a támogatási lehetőség valóban "csekély összegű", mivel a mezőgazdasági vállalkozások számára legfeljebb 7.500 eurót - alig több mint kétmillió forintot - biztosít. Míg más vállalkozások maximum 200 ezer euró - azaz több mint ötvenmillió forint - támogatást vehetnek igénybe hároméves időszakonként.
Az agrár-érdekképviselet szerint a mezőgazdasági foglalkoztatókat egyértelműen hátrányos megkülönböztetés éri. Ráadásul a legtöbb mezőgazdasági vállalkozás már kimerítette ezt a hároméves keretet, mivel számos, a működésükhöz elengedhetetlen támogatás már eddig is ilyen címen került a cégekhez.
Az ágazati bérszint jelentősen elmarad a nemzetgazdasági átlagtól - az agrármunkaadókat a foglalkoztatás kapcsán ugyanakkora költségek terhelik, mint bármely más munkaadót - emlékeztet a MOSZ.
A meghirdetett állami támogatás a "de minimis" korlát miatt - még ha eddig nem is kellett felhasználnia a vállalkozásnak - egy mezőgazdasági munkaadónál legfeljebb tíz munkavállaló elvárt béremelésével kapcsolatos kompenzációjára elegendő. Miközben a nem mezőgazdasági vállalkozások esetében a támogatás 220 fő foglalkoztatott kompenzálását teszi lehetővé. Így hiába lenne rá hatalmas szükség, a mezőgazdaság a támogatásból gyakorlatilag ki van zárva.
A MOSZ közleménye utal rá: a mezőgazdaságban az átlagos bruttó bér 147,5 ezer forint volt 2011-ben, ami több mint 25 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek