kapubanner for mobile

A minimálbér 71 500 forint lesz jövőre

Jövőre 2500-zal több, 71 500 forint lesz a minimálbér - derül ki a kormány, a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek által az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) pénteken aláírt 2009. évi bérmegállapodásból.

Jövőre 2500-zal több, 71 500 forint lesz a minimálbér - derül ki a kormány, a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek által az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) pénteken aláírt 2009. évi bérmegállapodásból. A bérajánlás 3–5 százalékos bruttó keresetnövelést tartalmaz. Megállapodtak a szakmunkás-bérminimumról is: gyakorlati időtől függetlenül 87 ezer forint lesz július 1-jéig, azt követően pedig 87 500 forint.

Vállalható kompromisszum született - fogalmazott az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Dávid Ferenc szerint azonban a munkaadók komoly kockázatot vállaltak a megállapodással. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke bízik benne, az idő igazolja a rizikóvállalást.

Az OÉT a piaci szektor bérmegállapodásában kitér a közszférára is: a felek javasolják, hogy belátható időn belül ott is szülessen megegyezés a 2009-es keresetekről. A közszolgálati dolgozók hétfőn tárgyalnak ismét a kormánnyal. Múlt csütörtökön az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság hivatalosan is határozatlan idejű sztrájkot hirdetett január 12-étől, tiltakozva a 13. havi illetmény megvonása és a bérbefagyasztás ellen.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek