kapubanner for mobile

A MOL előkészíti kilépését az INA-ból

A MOL felkérte a horvát INA igazgatóságát, hogy készítse elő a MOL INA-részvényeinek esetleges eladását.

A zágrábi tőzsde honlapján olvasható közleményben az INA jelezte, a MOL levélben kérte a horvát cég igazgatóságát egy adatszoba létrehozására, amely lehetővé tenné, hogy harmadik fél átvilágíthassa a horvát olajipari vállalatot, és az INA részvényeit előkészítse az esetleges eladásra.

A hírre jelentősen megemelkedtek az INA részvények árai a horvát tőzsdén.

Az INA további irányításáról és a befektetésekről, a horvát kormány tovább kívánja folytatni a megbeszéléseket a Mollal. "Ez a kormány továbbra is védelmezni fogja a nemzeti érdekeket az energetika terén, amelyen nem változtat az sem, hogy a Mol megtette az első lépéseket az INA-ban meglévő részesedésének az eladására" - áll a horvát tárca közleményében.

Az INA olajipari vállalat részvényeinek 49,1 százaléka a Mol tulajdonában van, a részvények 44,84 százalékát birtokolja a horvát állam. A MOL rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fő tulajdonos között vita van az INA jövőjéről.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek