A munkaerő-piaci kilépésre is felkészítenek a mentorok
A következő tanévre is várják a hátrányos helyzetű tanulókat segítő mentorok jelentkezést a felsőoktatásban. A programra még két napig, július 1-ig lehet a pályázatokat beadni.
A hat éve működő program célja azoknak a felsőoktatásban részt vevő elsőéves hallgatók segítése, akik szociális körülményeik miatt hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek-– olvasható a programot koordináló Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tájékoztatójában. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által támogatott fiatalok felsőfokú tanulmányait segítő esélyegyenlőségi program szervezési teendőit 2009-től a HÖOK látja el.
Az idei programban újdonságot jelent, hogy a szervezők fontosnak tartják, hogy a mentorok felelősséget vállaljanak a munkaerő-piaci kilépésre való felkészítésben, a kortárs segítői kompetenciák fejlesztése mellett. Ezzel a korábbi évekhez képest pluszképességek elsajátítására tehetnek szert a résztvevők. A mentori tevékenység 10 hónapra szól.
MTI, MNO
Az idei programban újdonságot jelent, hogy a szervezők fontosnak tartják, hogy a mentorok felelősséget vállaljanak a munkaerő-piaci kilépésre való felkészítésben, a kortárs segítői kompetenciák fejlesztése mellett. Ezzel a korábbi évekhez képest pluszképességek elsajátítására tehetnek szert a résztvevők. A mentori tevékenység 10 hónapra szól.
MTI, MNO
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
