kapubanner for mobile

"A munkahelyteremtés a hazai kkv szektor feladata"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Fónagy János államtitkár szerint munkahelyeket a gazdaság, azon belül a hazai mikro kis- és középvállalkozások (kkv-k) tudnak teremteni. Az állam ebben úgy tud segíteni, hogy megteremti a környezetet és helyzetbe hozza a kkv szektort.

A közbeszerzési szabályozás egyszerűsítésével, és új fejlesztéspolitikával több állami megrendeléshez és uniós forráshoz kell juttatni a kkv szektor szereplőit Fónagy János szerint.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Heti Válasz és a Magyarok a piacon Klub által Budapesten rendezett konferencián csütörtökön elmondta: az elmúlt időszak gazdaságpolitikája súlyosbította a hazai kkv-k helyzetét. A jelen kormány programjában a munkahelyek számának növelése elsődleges cél, és ebben a e vállalkozásokra meghatározó és alapvető feladat vár.

"Ehhez olyan helyzetet kell teremteni, hogy a hazai kis- és középvállalkozók tíz év alatt képesek legyenek a jelenlegi létszám többszörösét foglalkoztatni" - hangsúlyozta.

Fónagy felhívta a figyelmet arra, hogy képtelen helyzet az ma Magyarországon, hogy közel tíz millió embert 1,8 millió adófizetőnek kellene eltartania. Ezért a kormány legfőbb célja a foglalkoztatás bővítését, amihez viszont állami eszközökkel csak a környezetet lehet megteremteni.

"Magyarországot belátható időn belül a régió legversenyképesebb gazdaságú országává kell tenni" - mondta Fónagy János. Ezt a kkv szektor helyzetbe hozásával kívánják elérni, amin keresztül dinamizálják az egész magyar gazdaságot.

Ezzel kapcsolatban a kormány első 29 pontos akciótervének kkv-kat érintő módosítási között a tárca már megtett intézkedései közül kiemelte 10 kisebb adónem eltörlését, az alkalmi foglalkoztatás bevezetését, a közbeszerzési törvények eddigi módosításait és az uniós pályázati rendszer felülvizsgálatát.

A közbeszerzésekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy míg az Európai Unió tagállamaiban mintegy 70 százalék a hazai cégek nyerési esélye, Magyarországon csupán legfeljebb 40 százalék. "A szabályozásnak azt kell elősegítenie, hogy a hazai kkv-k jussanak hozzá az állami megrendelések jelentős részéhez" - szögezte le. Ezért módosították első intézkedésükként a közbeszerzési törvényt, amelynek köszönhetően a kkv-k nyerési esélyei már javultak. Jelenleg folynak egy új, áttekinthető közbeszerzési törvény előkészületei, amelynek végleges változata reményei szerint már 2011-ben a kormány és a parlament elé kerül.

Kiemelte, hogy egyszerűsítik a közbeszerzés intézményrendszerét is, csökkentik a szervezetek számát és az eljárások időtartamát, dolgoznak azon, hogy az elektronikus eljárás általánossá váljon. Átmenetileg a legkisebbek védelme érdekében viszont biztosítani kell a hagyományos ügyintézést is, mivel épp a hazai mikro kkv-k nagy része nincs felkészülve az elektronikus eljárásra - tette hozzá.

A fejlesztéspolitika központjában az áll, hogy gyorsabban és összehangoltabban jutassák el az uniós forrásokat, elsősorban a hazai kkv-k számára - mondta Fónagy János. Eddig az uniós forrásokból a hazai kkv-k mintegy 10 százalékban részesültek, a kitűzött cél, hogy ezt az arányt 50 százalékra növeljék.

A magyar gazdaság számára rendelkezésre álló közel 2 milliárd eurós uniós forrás körülbelül felét olyan fejlesztések, projektek mentén írják majd ki, amelyre a hazai kkv-k reálisan tudnak pályázni. Ennek érdekében azonnal felfüggesztették a korábbi pályázatokat, melyek közül aztán a tovább engedett pályázatok folyósítását megkezdték, a többit viszont visszavonták és újrafogalmazták - tette hozzá.

A Válassz magyart! című konferencián Kovacsovics Imre a Magyarok a piacon klub elnöke hangsúlyozta: azokat a cégeket kellene erősíteni, amelyeknek magyar tulajdonosuk van, magyar termékeket forgalmaznak és magyar munkahelyeket adnak.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek