A munkáltatónak január 31-ig kell kiadnia az adóbevalláshoz szükséges igazolásokat
A munkáltatónak január 31-ig kell kibocsátania a személyi jövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükséges, elmúlt évről szóló összesítő adatokat tartalmazó igazolásokat, mind a Magyarországon, mind pedig a külföldön foglalkoztatott munkavállalók esetében - hívja fel a figyelmet közleményében a Deloitte.
Utóbbi esetben el kell kerülni azt, hogy mindkét ország - az összes jövedelme után - megadóztassa a munkavállalót, ehhez viszont már a nemzetközi egyezmények összetett illetőségi szabályait kell alapul venni - idézi a közlemény Gyuricsku Esztert, a Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatóját.
A Deloitte a közleményben kifejti: ahhoz, hogy egy belföldi illetőségű munkavállaló külföldi foglalkoztatás esetén is belföldön maradjon adóztatható a munkaviszonyból származó jövedelme után, több feltételnek kell egyidejűleg teljesülnie. Ezek egyike a 183 napot meg nem haladó külföldi tartózkodás, ami a nemzetközi egyezményektől függően vizsgálandó adóévre, pénzügyi évre vagy bármely 12 hónapos időszakra vetítve számítandó.
Egy másik feltétel, hogy ne olyan cég térítse a munkavállaló juttatását, amelyik a munkavégzés országában illetőséggel rendelkezik. Gyuricsku Eszter a közleményben úgy fogalmaz: ha a munkáltató arra a következtetésre jut, hogy a munkavállalónak a munkaviszonyból származó jövedelme vonatkozásában egy másik országban kell adóznia, akkor azt a bérszámfejtési dokumentumokban, év végi igazolásokban és a havi (munkáltatói) bevallásban is jeleznie kell.
A munkáltatónak természetesen gondoskodnia kell arról, hogy a járulékkötelezettségeket a jogszabályoknak megfelelően állapítsa meg, szem előtt tartva, hogy az európai uniós szabályozás és általában a szociális biztonsági egyezmények - egyes speciális eseteket kivéve - a munkavégzés helyéhez rendelik a járulékfizetést.
Ha a munkáltató év közben nem tudja a személyi jövedelemadó- és járulékszabályoknak megfelelően kezelni a nyilvántartást és intézkedik az összes juttatás tekintetében az adó- és járuléklevonásról, akkor lehetőség szerint a munkáltatói igazolások kiadását megelőzően kell feldolgozni az adóztatást és járulékkötelezettséget befolyásoló információkat, és a szabályoknak megfelelően kiadni az igazolásokat. Ezzel párhuzamosan a korábban beadott havi munkáltatói bevallások (08-as bevallás) adatait is korrigálni kell - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
A magyar cégek által kibocsátott dokumentumok adóhatósági vizsgálatánál az adategyezőséget - például a magánszemély részére kibocsájtott havi bérjegyzék, éves bérkarton és igazolások adatai, valamint a munkáltató által beadott havi bevallás között - vizsgálja a hatóság. A kiküldetést alátámasztó bizonylatokat is, például a kiküldetési megállapodást, gyakran ellenőrzi a hatóság.
A 2012-es év adózásának tervezésekor már most érdemes szem előtt tartani azt, hogy ha biztosan tudható, hogy egy munkavállaló munkaviszonyból származó jövedelme külföldi adóztatás alá tartozik (és a vonatkozó dokumentumok is rendelkezésre állnak), akkor akár év közben is le lehet állítani az adólevonást, és a járulékkötelezettségeket is igazítani lehet ehhez a helyzethez, elkerülendő az év közbeni adó- és járulék túlfizetést - hangsúlyozza a közlemény szerint Gyuricsku Eszter. Ha azonban bármilyen bizonytalanság van a külföldi adózást és járulékkötelezettséget illetően, érdemes továbbra is fenntartani az adólevonást, vagyis adót és járulékot vonni és fizetni, úgy, mintha az illető nem végezne munkát külföldön, hiszen az adózó számára a bizonytalanság nagy kockázatot jelenthet: a le nem vont adó (járulék) vonatkozásában az adóhatóság késedelmi pótlék mellett 50 százalékos mulasztási bírságot írhat elő.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 3 hete
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hónapja
- Határidők, adatok, szankciók – a cégek legnagyobb félelmei a bértranszparenciában 2 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 2 hónapja
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?