A munkám az életem?

Manapság időzsonglőr mindenki, aki otthon is és a munkahelyen is helytáll. Legyen bár facér, házas vagy immár családos valaki, a magánélet és a hivatás közti egyensúlyt megtalálni nem könnyű feladat.

Amíg senki sem várja haza az embert - legfeljebb az üres hűtő - könnyen válik második (vagy inkább első?) otthonává az iroda. A felettesek értékelik a sok túlórát, a fiatal, szintén bent ragadt kollégák meg a meetingek utáni házi csocsóbajnokságot - hisz egy csapat vagyunk, nem?!

Nem kevesen döbbennek rá pár év után, hogy bár a fizetésük emelkedett, a pozíciójuk csak a vállalatnál alakult kedvezően - a privát szféra romokban hever. Pedig azt mondják a lélektan tudorai, hogy minél több tartalmas kapcsolatunk van (a munkahelyi csocsópartnert nem ér ideszámítani), annál védettebbek vagyunk a stressz és egy rakás pszichoszomatikus nyavalya ellen. Csakhogy, ha az ember napestig az asztalánál rostokol, legfeljebb szakmai szempontból tehet szert erős kapcsolati tőkére.

A párkapcsolatban élőknek se egyszerűbb. Ha hazavárják a munkaőrültet, még nehezebb a helyzete, hiszen szüntelenül magyarázkodni kell, és aggódni, tényleg várják-e még. Már nem csak állását vesztheti az ember, ha szerelmes. Még nagyobb a karrierépítés kontra magánélet dilemmája, ha gyerekek születnek, és már nem az a kérdés, el tud-e menni este a szigetre futni, hanem hogy látja-e felnőni az utódokat, vagy a pedagógusi beszámolókból értesül életük fontos momentumairól. Ráadásul, akinek állandó társa az időzavar, az feszült, egyre feszültebb. (Ennek egyébként biológiai magyarázata van, amely, ha nem is nyugtat meg bennünket, legalább érthetővé teszi, mi zajlik a testünkben. A túlhajszolt életmód miatt a szervezet több magnéziumot használ fel. Ha viszont nem marad elegendő magnézium, rosszabbul alszunk, szorongunk, és védtelenebbé válunk a stresszel szemben, a kör tehát bezárult.)

Hogy mi a megoldás? De jó volna, ha valaki erre egyértelműen felelni tudna. Ami azonban biztos, elegendő önbizalom és önismeret nélkül menthetetlenül széthullanak a napjaink. Meg kell tanulnunk szorongás nélkül nemet mondani, például önmagunknak, amikor kitör rajtunk a mindenáron, mindenkinek megfelelni vágyás. Ráadásul, ha sikerül a valóban fontos dolgokat a fókuszba helyezni, akkor kétségkívül kevesebb lelkiismeret-furdalással, és több valódi idővel kalkulálhatunk.

További információk