kapubanner for mobile

A munkanélküliség volt a magyarok legnagyobb félelme

A munkanélküliségtől és az elszegényedéstől tartottak leginkább a magyarok tavaly; a globális félelmek háttérbe szorultak - állapította meg az Ipsos csoport nemzetközi közvélemény-kutatása, amelynek eredményét pénteken közölték az MTI-vel.

A magyaroknak 2011 végén leginkább egzisztenciális félelmeik voltak: az emberek 74 százaléka a munkanélküliséget, 68 százaléka az elszegényedést tekintette a legnagyobb problémának. A szegénység miatt főképpen az alacsony iskolázottságúak és az idősek aggódnak, és a nők jobban tartanak tőle, mint a férfiak - olvasható a felmérésben.

A világ 27 országában, a felnőtt lakosságot reprezentáló mintán készült közvélemény-kutatás szerint a harmadik legfőbb gond a magyarok számára a korrupció; érdekes adat, hogy a múlt év elején az ezt nehezményezők aránya 53, az év végén 42 százalék volt.

Az egészségügyi ellátás romlásától való félelem jóval kevesebb magyarra volt jellemző tavaly: év elején a lakosság 26, év végén 30 százalékára. Az előbbieknél még kisebb arányban érezték aggasztó mértékűnek a bűnözést és az erőszakot (2011 elején 15, év végén 22 százalék), valamint az erkölcsi értékek devalvációját (13 és 17 százalék).

Az iskolázottság emelkedésével egyre nő a morális szempontok súlya; a diplomások több mint negyede a négy legnagyobb gond közé sorolta az erkölcsi hanyatlást.

Ezekhez képest a globális tényezők - mint a fenntarthatóságot biztosító programok, a jóléti államok esetleges megszűnése, a környezeti veszélyek vagy a klímaváltozás - sokkal kevesebb, legfeljebb egytizednyi magyarnak jelentettek problémát 2011-ben.

A kvalifikáltabb rétegek és a fiatalok az átlagosnál valamivel nagyobb gondnak tartják a globalizáció esetleges negatív következményeit, de ezek a tényezők náluk is a rangsor végén találhatók.

Az Ipsos nemzetközi felmérése szerint a világ más országaiban is a munkahely elvesztésétől és a szegénységtől tartanak leginkább az emberek, de kisebb arányban, mint Magyarországon. A globális nehézségek esetében fordított a helyzet: bár külföldön is az ilyen félelmek állnak a lista végén, az ezeket említők aránya valamivel magasabb.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk