kapubanner for mobile

A munkaterhelés enyhítése csökkenti a depresszió kockázatát

Kanadai kutatók megállapították, hogy a stresszes munkakörben tevékenykedőknél nagyobb a depresszió kockázata, míg a munkateher enyhítése a depresszió előfordulási arányát is csökkenti.

Az albertai Calgary Egyetem munkatársai 4866 munkavállaló adatait elemezték. A kanadai népegészségügyi felmérés keretében két alkalommal, 1994-1995-ben, majd 2000-2001-ben válaszoltak az emberek olyan kérdésekre is, hogy mennyire találják megterhelőnek, illetve stresszesnek a munkahelyüket.

A második felmérés után a kutatók négy csoportra osztották a válaszadókat: az elsőbe kerültek azok, akik mindkét időpontban kevés stresszhatással járó munkát végeztek, a másodikba azok, akik mindkét alkalommal nagyon stresszesnek ítélték állásukat, a harmadikba, akik esetében emelkedett a megterhelés, az utolsóba pedig azok, akiknél csökkent a munkaterhelés a vizsgált időszakban. A kutatók adatai szerint egyhónapos periódust alapul véve átlagosan az amerikai munkavállalók 4,4 százalékánál alakul ki súlyos depresszió. A felmérésből kiderült, hogy a második csoportba tartozó, végig stresszel kísért állásban dolgozó munkavállalók 8 százalékának volt legalább egy depressziós időszaka a tanulmány ideje alatt, kétszer annyinak, mint az első csoport tagjainál.

A csökkenő munkaterhelésű emberek körében 4,4 százalékos depressziós arányt találtak, míg az időközben stresszesebb munkát végzőknél 6,9 százalékot. A végig nagy munkaterheléssel dolgozók között csak akkor nőtt a depresszió előfordulási aránya, ha kezdetben jónak vagy kiválónak minősítették egészségüket. Azok, akik már az első kérdőívnél is azt válaszolták, hogy egészségük rossz vagy csak elfogadható, nem lettek nagyobb arányban depressziósak. "Az utóbbiak valószínűleg beletörődtek abba, hogy rossz az egészségük, és ki vannak téve különböző, egészségüket veszélyeztető kockázati tényezőknek" - ad egyfajta magyarázatot az utóbbi megállapításra kutatás vezetője.

Az, hogy valaki mennyire ítéli munkáját stresszesnek, gyakran változhat az idő múlásával. Ezért a kutatók azt tervezik, hogy rövidebb időközökben is elvégzik a felmérést. A kanadai kutatók tanulmánya az American Journal of Epidemiology című szaklap május 1-jei számában jelenik meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek