kapubanner for mobile

A német cégek szerint több idő kell a bevándorlók foglalkoztatásához

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Németország legnagyobb vállalatainak meg kell magyarázniuk Angela Merkelnek, hogy miért vettek fel 100-nál is kevesebb embert a tavalyi milliós bevándorlói körből - írja a Reuters alapján a Portfolio.hu.

A cikk szerint sok német vállalat arra hivítkozik, hogy a német nyelv hiánya miatt a menekültek jelentős része képtelen bármilyen képzésben részt venni, és az sem segít. hogy nem tudni, kapnak-e engedélyt az országban való letelepedésre.

A Reuters felmérést végzett 30 olyan nagyvállalat körében, amelyek a DAX tőzsdeindex kosarában is benne vannak, és azt találta, hogy ők mindössze 63 menekültet foglalkoztatnak. Közülük 50 a Deutsche Postnál dolgozik, főleg levélelosztó munkakörben.

A legtöbb német cég saját maga végzi a fiatal pályakezdő alkalmazottak képzését, akár négy éven keresztül. A szír, iraki, afgán menekültek alkalmatlanok ezekre a képzésekre - állítják a vállalatok.

Egyszerűen túl korai elvárni, hogy bevándorlók tömegeit foglalkoztassuk - mondják a német cégek. A Deutsche Telekom szóvivője szerint legalább másfél évre van szükség ahhoz, hogy a menekültek a letelepedési feltételeknek megfeleljenek és elfogadható szinten beszéljenek németül.

Portfolio.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek