kapubanner for mobile

A németek is bevezetnék a déli sziesztát

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A német munkaadók szervezetei is úgy vélik, érdemes lenne Németországban is bevezetni a déli szieszta intézményét. Jót tenne egy kis szundikálás a munkaidő felénél. Azt remélik, ezzel lényegesen javíthatnának a túlterhelés miatt panaszkodó dolgozók, főleg az irodai alkalmazottak teljesítményén - írja a Népszava.

Mario Ohoven, a német középvállalkozások szövetségének elnöke egyenesen azt állítja, hogy a szieszta előnyét minden bölcs munkaadó már régen felismerte. A német szakszervezetek és a munkavállalók szövetségei is úgy látják, hogy a munkaadók nyitott kapukat döngetnek, hiszen a rövid délutáni alvásszünet már terjed az Egyesült Államokban, Japánban, de még a szomszédos Ausztriában is jó ideje bevett szokásnak számít számos helyen.

Az ötletet természetesen azonnal felkarolták a betegpénztárak is, amelyek szerint a munka derekán, az úgynevezett "leveskóma" idején fellépő fáradság jelentkezésekor nagyon jót tehet egy félórás séta a friss levegőn (hol?) vagy egy negyedórás szunyókálás, ami jelentősen csökkenti a szívinfarktus veszélyét.

Népszava
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek