kapubanner for mobile

A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Programhoz

A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Programhoz - mondta Dercsényi György, a bank kis- és középvállalati üzletágvezetője csütörtökön Budapesten, a KAVOSZ-szal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

images

Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Raiffeisen Bank csatlakozásával újabb jelentős hitelintézet hálózatában is elérhető lesz a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel a hazai kis- és középvállalkozások számára.

A vezérigazgató elmondta: a 2002-ben elindított Széchenyi Kártya Program keretein belül eddig mintegy 1155 milliárd forint hitelt helyeztek ki a programban résztvevő bankok. Az elmúlt időszakban évről évre nőtt a kihelyezett összeg, tavaly mintegy 150 milliárd forint hitelt nyújtottak a bankok a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knak) a Széchenyi Kártya Program keretében.

Krisán László kifejtette: mára a hazai kkv szektor egyre nagyobb részét érinti hátrányosan a globális pénzügyi válság. Mivel a vállalkozások jelentős része jelenleg legfeljebb egy éven belüli időtávon képes tervezni, jelentős kereslet mutatkozik a rövidebb távú, egyszerű finanszírozási lehetőségek iránt - húzta alá a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

"A Raiffeisen Bank számára jó lehetőség a Széchenyi Kártya Programhoz való csatlakozás, amely összhangban áll a banknak a kkv-szektor finanszírozására irányuló törekvéseivel" - mondta Dercsényi György. Úgy vélte: tévhit, hogy a szektor a válság kitörése óta nem kap finanszírozási lehetőséget, bár tény, hogy a bírálati szempontok az utóbbi időszakban változtak, így előtérbe került a pénzforgalom (cash-flow) figyelése, a visszafizetés forrásának vizsgálata, míg a tisztán fedezet alapú hitelezés visszaszorult.

Hozzátette: a Raiffeisen Bank a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott folyószámlahitelek állományát 2010-től 30 százalékkal növelte, s a Széchenyi Kártya Programhoz való csatlakozással még több vállalkozás hiteligényét tudják kiszolgálni.

A Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukciói a KAVOSZ Zrt., a VOSZ és a Területi kereskedelmi és Iparkamarák irodáiban igényelhetők, ahol az ügyfelek teljes körű információt kapnak a konstrukció igénylésének feltételeiről és a benyújtandó dokumentumokról. A Széchenyi-kártyát a Raiffeisen Banknál minden olyan kkv igényelheti, amely egyéni vállalkozóként vagy egyéni cégként, illetve az üzletszabályzatban meghatározott gazdasági társaságként vagy szövetkezet formájában legalább két éve működik - ismertették a tájékoztatón.

A kkv-k helyzetét, devizahitel-kitettségét érintő kérdésre Krisán László elmondta: a tipikus hazai kkv nappal kkv, este lakossági ügyfél, épp ezért a lakossági devizahitel-kitettség rányomja a bélyegét a vállalkozási lehetőségekre. A KAVOSZ vezérigazgatója szerint ezért a forint árfolyamának hektikusságát csökkentő megoldásokat használni kell. Ugyanakkor előzetesen fel kellene tárni, hogy a kkv-k mekkora körét érinti valóban a devizahitel-kitettség, emellett más, piaci szempontokat is figyelembe kellene venni - hangsúlyozta Krisán László. Véleménye szerint csak azokat a vállalkozásokat szabad megmenteni, amelyek ezzel a lépéssel életképesek maradnak. Azokra a cégekre, amelyeknél a segítség csak elodázza a csődöt, de új lehetőséget nem nyújt, nem biztos, hogy érdemes költeni - húzta alá a KAVOSZ vezérigazgatója.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek