kapubanner for mobile

A rugalmas munka egészségesebb

A rugalmas munkafeltételekkel dolgozók általában egészségesebb életet élnek, mint a kötött rendben munkába járók - mutatták ki első ízben amerikai szakemberek.

A kutatók egy multinacionális gyógyszergyártó cég alkalmazottainak egyharmadát, 3200 dolgozóját kérdezték ki a vezetőktől a raktárosokig, s arra az eredményre jutottak, hogy azok, akik a legrugalmasabb munkafeltételekkel dolgozhatnak, általában egészségesebb életvitelt folytatnak, így például sportolnak és eleget alszanak.

A jelenség pontos magyarázata egyelőre nem ismert, ám a kutatók azt mondják, hogy például egy kötött munkaidőben és munkafeltételekkel dolgozó ember nyilván hajlamosabb gyorsételeket enni, mint főzni-sütni, vagy hajlamosabb az estét pihenéssel tölteni, mint testmozgással.

A szakemberek szerint a kötetlen munkafeltételekkel dolgozó, s ezáltal egészségesebb alkalmazottak hatékonyabbak és egészségügyi szempontból is kevesebbe kerülnek a cégeknek.
A kutatásról a Journal of Occupational and Environmental Medicine című szakfolyóiratban jelent meg tanulmány.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek