A szakszervezeti vezető szerint a 350 fős leépítés is végzetes lehet a Dunaferr számára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"A helyzet komoly és súlyos, a tét pedig a vállalat jövője” - írta levelében a Dunaferr cégvezetője.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, 350 dolgozót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD Dunaferr Zrt. A vállalat az acélipar nehéz gazdasági helyzetével indokolta döntését. A HVG szerint már nyáron sejteni lehetett, hogy probléma van az ágazattal.
Mint írják, júniusban a Financial Times-ban nyílt levél jelent meg, melyben az uniós acélipari szövetség, az Eurofer azonnali beavatkozást kért a döntéshozóktól, mert az európai acélipar kilátásai jelentősen romlottak. A levelet a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) vezetője, Móger Róbert, és az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. vezetője, Evgeny Tankhilevich is aláírta. A HVG ellátogatott Dunaújvárosba, hogy megkérdezze az esetről az érintetteket. „A helyzet komoly és súlyos, a tét pedig a vállalat jövője” - írta Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. cégvezetője a dolgozóknak szóló levelében. "Amit lehet, megtettünk a válság kezelésére, de eljutottunk arra a pontra, ahol már nincs más választásunk, mint a létszámleépítés végrehajtása. A leépítés főleg az adminisztráció és a karbantartás területét érinti majd" - állt a levélben.
Molnár László, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője szerint a keddi megbeszélésen eddig annyi derült ki, hogy a Dunaferr bejelentette a munkaügyi hivatalnak a leépítési szándékát. „Ez nagyon fontos, tehát nem a leépítést jelentették be, hanem a szándékot. A jövő héten konzultációt folytatunk a munkáltató képviselőjével, mi azon leszünk, hogy minél kevesebb munkavállalót érintsen a mostani lépés” - mondta Molnár a HVG-nek. Hozzátette: a Dunaferrnek kicsi a mozgástere, és ha a helyzet tovább eszkalálódik, a gyár működőképessége is veszélybe kerülhet: „önmagában a 350 fős leépítés is végzetes lehet. Ha a karbantartói részlegről akarnak embereket leépíteni, az biztosan veszélyeztetni fogja a biztonságos működést”.
A HVG szerint volt olyan dolgozó is volt, aki tőlük tudta meg a helyszínen a leépítésről szóló híreket. A megkérdezett alkalmazottak közül többen is azt mondták, hogy bármilyen elbocsátás komoly problémákat okozna a cég működésében. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere is felvette a kapcsolatot a cégvezetéssel. „Próbáljuk megakadályozni, hogy el kelljen küldeni bárkit is, de ha ez nem lehetséges, akkor a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük a számot” - mondta.
HVG

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?