kapubanner for mobile

A színházi szakma védelmére alakult egyesület

A színházi szakma védelmét, erkölcsi jobbítását tekinti feladatának a jelenleg tíztagú Jelen-lét Színházi Egyesület, amelynek alakuló ülését szerdán tartották Budapesten.

A szervezetet tíz színész, rendező, egykori színházigazgató - Verebes István, Márton András, Balázsovits Lajos, Balikó Tamás, Éless Béla, Konter László, Korcsmáros György, Méhes László, Székhelyi József és Szurdi Miklós - alapította, de mint a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, a tagok közé bárki jelentkezhet.

Az egyesület célja a többi között, hogy a jövőben nyilvános állásfoglalásokkal reagáljon a színházi "céhet" érintő vitatható döntésekre és a társulatok sorsát befolyásoló, a szakmát megosztó történésekre.

"Az egyesület célul tűzte ki a színházművészek társadalmi elismertségének, emberi tartásának és művészi méltóságának visszaszerzését, amit az elmúlt évtizedekben hagytunk odaveszni" - idézett Balázsovits Lajos a szervezet alapító okiratából, amelyben a tagok leszögezik, hogy a színházi szakmának önvizsgálatra, szakmai-etikai normák kialakítására van szüksége. A dokumentum kitér arra is, hogy az egyesület nem érdekvédő szervezet, politikailag független; célja, hogy a színházművészetet érintő kérdésekben szakmai döntések szülessenek.

Az egyesület alelnöke, Verebes István bejelentette, hogy a szervezet bejegyzését a napokban kezdeményezni fogják a cégbíróságon. Megjegyezte: a tíz alapító tagot nem köti össze világnézeti vagy stiláris egyetértés, az egyesületet a szakma jövője iránt aggodalom hozta létre, mivel a hazai színházi szakmában 30-40 éve folyamatosan "romlik a helyzet". Kiemelte, az egyesület tíz tagja összesen mintegy 1200 előadást vitt már színre, szerinte ez a szakmaiság garantálja majd állásfoglalásaik hitelességét.

A színész-rendező hangsúlyozta, hogy a testület tagjai konszenzusra törekednek majd, nem kívánnak "erkölcsi-szakmai ítéleteket" hozni. Verebes István bírálta a szakma felhígulását, valamint a viták hiányát. Ezt pótlandó később konferenciákat, vitákat fognak tartani arról, hogy miként kellene "ésszerűen megreformálni az egész szerkezetet".

Az MTI kérdésére, hogy milyen ügyben terveznek először felszólalni, Verebes István azt felelte, ezt még nem tudják. Azt azonban leszögezte, hogy a Nemzeti Színház főigazgató-választásával kapcsolatban majd csak az átadás-átvétel pillanatában szólalnak meg, mivel akkor színészi egzisztenciák kerülhetnek veszélybe.

Balikó Tamás hozzátette, hogy az egyesület nem személyi döntésekkel kíván foglalkozni, hanem például a pályáztatási rendszer egészével. Mint megjegyezte, a Nemzeti Színház esetében a miniszter bárkit kinevezhetett volna pályáztatás nélkül is. Szerinte a főigazgató-választás "méltatlan és ostoba helyzetbe" sodorta a pályázatban részt vevő színházi embereket. Kiemelte: szeretnék elérni, hogy a színházigazgatói pályázatot kiíró fenntartó már a kiírásban nevezze meg, hogy milyen színházat szeretne működtetni. "Ne várja el tőlünk, hogy egymás torkának ugorjunk" - jegyezte meg.

Székhelyi József elmondta, hogy az egyesület afféle "vének tanácsaként" fog működni. A színész-rendező arról is beszélt, hogy az alapító tagokat egy közös produkció ötlete hozta össze, melyben egyfajta színházi modellt szeretnének megmutatni. Hogy mi lesz a darab, egyelőre titok - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egyesület egyszerre kíván foglalkozni a korosodó színészek méltatlan lehetőségeivel, illetve a reménytelen helyzetben lévő pályakezdőkkel. Az egyesület havonta fog ülésezni, állásfoglalásait létrehozandó saját honlapján, illetve a szakmai portálokon fogja közzétenni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek