A szolgáltatók cégbezárás helyett inkább elküldik a dolgozókat
A szolgáltató szektor vállalatainál kevesebb a bedőlés, mivel a gazdasági nehézségekre maximum leépítéssel válaszolnak, de nem zárják be a céget.
Már 4,21 százalékon áll a cégek bedőlési aránya, ami egy évvel korábban még csak 3,44 százalék volt - derült ki a Bisnode csoporthoz tartozó döntéstámogató céginformáció szolgáltató, a PartnerControl harmadik negyedévi elemzéséből.
A magas bedőlésű iparágak listáját az építőipar vezeti. A textilipar egy éve a második helyen szerepelt, mostanra azonban kiesett az első 10-ből is. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás bedőlési aránya egy ideje már nő. A tavalyi évhez képest a bútorgyártás és a bányászat több pozíciót rontott, és bekerült a 10 legnagyobb bedőlési arányú szektor közé.
A közlemény szerint az alacsony bedőlési arányú iparágak között főként szolgáltató szektorok szerepelnek, ezért a gazdasági nehézségekre maximum leépítéssel reagálnak, de nem zárják be a céget, mivel költségeik nagy része inkább a humán erőforrás, s így egy-egy bedőlő üzlet az alacsony anyagköltség miatt nem rengeti meg alapjaiban a vállalatot. Ennek megfelelően a legalacsonyabb bedőlési arányt a humán-egészségügyi, szociális ellátás, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (0,96 százalék), az ipari gép, berendezés, eszköz javítása és az oktatás területén mérték.
A PartnerControl megjegyzi: míg 2008 előtt évente általában 5-6 százalékkal nőtt a cégek száma, addig az elmúlt 12 hónapban a társas vállalkozások száma csak 1,08 százalékkal emelkedett. Az idén 14 százalékkal kevesebb cég alakult, mint 2011 első kilenc hónapjában.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?