A tervezett alacsony tarifa ellen tüntettek a Budapest Taxi alvállalkozói
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Budapest Taxi székháza előtt tüntettek csütörtökön délután a társaság alvállalkozói. A sofőrök az ellen tiltakoztak, hogy a Budapest Taxi 159 forintra szeretné csökkenteni a jelenlegi 189 forintos kilométerdíjat.
A 30-40 résztvevővel zajló tüntetésen - szolidaritásukat kifejezésére - részt vettek más társaságok, például a Taxi4, a Tele5, vagy a Penta Taxi sofőrjei is.
Farkas Zsolt, a körülbelül 400 tagot számláló és országosan több taxis társaságnál jelen lévő Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének (TGFSZ) elnöke a csütörtöki budapesti tüntetésen elmondta: a Budapest Taxi április 20-tól tervezi bevezetni a 159 forintos tarifát, miközben az "egekbe szökő" üzemanyagárak mellett inkább emelésre lenne szükség, hogy a taxisok megélhetése biztosított legyen. Hozzátette: a tarifacsökkentés fuvaronként 200 forintos veszteséget jelentene számukra a kilométerdíj csökkentése, ami havi szinten akár 60.000 forintos mínuszt is eredményezhet.
Dióslaki Gábor, a taxitársaság vezetője ugyanakkor azt mondta: számításaik szerint ugyan a csökkentés fuvaronként 150 forintos mínuszt jelent egy-egy taxisnak, de ez a veszteség az alacsonyabb árak miatti többletrendelésnek köszönhetően egyértelműen nyereségbe fordul majd át.
Dióslaki Gábor elmondása szerint a cég 220 alvállalkozójából a tüntetésen körülbelül csak húszan vettek részt, a többi gépkocsivezető dolgozott, és a visszajelzések alapján az alvállalkozók közül sokan helyeslik a tervezett változtatást.
Hozzátette: álláspontja szerint a konkurens társaságok azért tüntetnek a Budapest Taxi tervezett alacsonyabb tarifái ellen, hogy "ne a számukra kedvezőtlen üzletpolitikát" valósítsa meg a társaság az alacsonyabb tarifákkal.
A cégvezető hangsúlyozta: a mostani csökkentés az éves rendes tarifaváltás keretében történik, amelynek során a taxis piac és a kereslet változásaihoz igazítják az árpolitikát, hogy rendszeres utasaiknak kedvezőbb tarifát tudjanak kínálni. Megerősítette, hogy április 20-tól lépnének hatályba az új tarifák.
Dióslaki Gábor közölte: csütörtökön tárgyaltak az alvállalkozókkal arról, hogy van-e olyan közös nevező, amely a cég üzletpolitikájába is illeszkedik, és a sofőröknek is elfogadható. Megállapodás nem született, de a cég vezetése nyitott minden korrekt javaslatra - tette hozzá.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?