kapubanner for mobile

A túl magas dolgozói létszám miatt veszteséges az Electro World

Az elektronikai áruházakat működtető Electro World Kft. jelenleg ideiglenes fizetési moratórium alatt áll, várja a Fővárosi Ítélőtábla döntését a benyújtott csődvédelmi kérelemről, miközben jelentős konszolidációs lépéseket is tesz a nyereséges működés érdekében.

Az Electro World Kft. februárban kért csővédelmet, de a Fővárosi Bíróság illetékesség hiányában elutasította ezt. A társaság a döntést megfellebbezte az ítélőtáblánál. A kft. most ideiglenes fizetési moratórium alatt áll, ami a csődvédelmet megelőző lépés - fejtette ki a csoport vezetője.

A Fővárosi Bírósághoz benyújtott csődvédelmi kérelmet a bíróság azzal utasította el, hogy nem illetékes az ügyben, mert az ügyet ott kell tárgyalni, ahol a tartozások miatt az első peres felszámolási eljárást indították a cég ellen. Ez azért a Pest Megyei Bíróság, mert a kft. székhelye korábban Budaörsön volt.

A csoport vezetője elmondta, időközben a cég székhelyet váltott, s tavaly október óta már Budapesten van bejegyezve. Ezért is nyújtották be a csődvédelmi kérelmet a Fővárosi Bírósághoz. Nagy Károly András elmondta, a hitelezőkkel csődegyezségre törekszenek azért, hogy a céget ne kelljen felszámolni. De addig, míg a bíróság nem dönt a csődlejárásról, nem lehet megkezdeni a tárgyalásokat a hitelezőkkel.

Hozzátette: 55 százalékra tehető az a hitelőzi arány, amelyik késznek látszik az egyezségre, s ha velük meg tudnak egyezni, akkor a többiekre is kötelező érvényű lesz az egyezség. Nagy Károly András elmondta, a csődegyezségek során általában 100 egységnyi tartozásból 5-10-et kap meg a hitelező. Ebből kiindulva a csődeljárásban sérülnek majd a beszállítói érdekek, de őket a kft. később igyekszik majd kárpótolni.

A csoport vezetője kifejtette: a problémát az okozza, hogy 2002-től 2009-ig az Electro World korábbi tulajdonosa, az angol Dixon csoport 17 milliárd forint összesített veszteséget halmozott fel, amiből 7,7 milliárd forint elhatárolt veszteség. Ez az adósság most is nyomja a kft. vállát, s ezért indítottak ellene korábban felszámolási eljárást.

A veszteség oka

Nagy Károly András szerint a veszteség azért halmozódott fel, mert az angolok túl magas dolgozói létszámmal üzemeltettek hatalmas, kihasználatlan áruházakat, óriás bérleti díjakkal. Az Electro World helyzetét a válság és a fogyasztás visszaesése tovább rontotta, s az is, hogy nem tudott új külső finanszírozót szerezni.

A kft. eredetileg 13 áruházat üzemeltetett az országban, de ezek közül az új tulajdonos már többet bezárt, s most csak 8 üzemel, illetve hamarosan ismét kinyit a győri. A csoport vezetője kifejtette, másfél hónapon belül az áruházak száma hétre csökken, mert ennyit lehet gazdaságosan üzemeltetni. Így például bezárhatják fővárosi Aréna plázában lévő üzletet és az egrit.

A további konszolidációs lépésekről elmondta, a kft. a havi 300 millió forintos költségszintet egy-két hónapon belül 60 milliósra csökkenti. A szállítók bevonásával kidolgoztak egy új rendszert, aminek révén hamarosan 500-800 millió forint értékű új áru kerül az áruházakba. Hozzátette, a pénzügyi finanszírozókkal is biztatóan alakulnak a tárgyalások, s keresnek újakat is.

Csökkentik a dolgozók számát

Nagy Károly András közölte azt is, hogy tárgyalt a dolgozói érdekképviseletekkel, s a dolgozók megértik és támogatják a konszolidációs lépéseket, amelyek közül az egyik legjelentősebb az, hogy a havi bruttó bértömeget 120 millió forintról 35 millióra csökkentették, s még 10 millióval mérséklik. A jelenlegi 220-240 fős alkalmazotti létszámot pedig 180-ra csökkentik egy-két hónapon belül. Hozzátette, a 120 milliós bértömeg a korábbi, 450 fős alkalmazotti létszámra vonatkozik.

A csoport befektetőkkel is tárgyal, német, olasz, amerikai érdeklődőkkel, de ennél többet nem árult el a folyamatról Nagy Károly András. A március végén záruló pénzügyi évről a csoport vezetője elmondta, a bevétel várhatóan nettó 5,5 milliárd forint lesz, a veszteség pedig eléri az 1 milliárd forintot.

A terv az, hogy két hónap múlva már 20-40 millió forint adózás előtti nyereséget hoz havonta a kft., havi bruttó 400-500 millió forintos forgalom mellett. Nagy Károly András úgy vélte, a tartós háztartási, elektromos fogyasztási kiskereskedelem csak lassan lendül fel, de a válság miatt elhalasztott vásárlásokat előbb utóbb meg kell ejteniük az embereknek, már csak azért is, mert az elromlott gépeket nem érdemes drágán megjavíttatni, költséghatékonyabb újat venni. A magyarországi Electro World csoport céges áttételeken keresztül végső soron, döntő mértékben egy magyar magánszemély, Polgár Csaba tulajdona.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek