kapubanner for mobile

A válság ellenére is kapnak prémiumot a bankvezetők?

A gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetőknek kifizetett jutalmakról, prémiumról kérdezi ismét a Magyar Bankszövetséget Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus szerdai, a bankszövetség budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, sajtóhírekben felmerült, hogy az egyoldalú banki szerződésmódosítások indokaként a bankok megjelölték a pénzintézet vezetőjének bónuszát is. Mint mondta, reméli, hogy téves információról van szó, ezért most azt kérdezi, igaz-e, hogy szerepel-e az egyoldalú banki szerződésmódosítások között ez az indok.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten csütörtökön levélben kérdezte Felcsuti Pétertől, a Magyar Bankszövetség elnökétől, a gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetők milyen prémiumokat, jutalmakat és bónuszokat vettek fel. Hozzátette: kérdéseire azóta sem érkezett válasz, közben pedig olyan hírek kerültek nyilvánosságra, hogy egyes bankok jelentős, 10-15 százalékos létszámleépítést terveznek.

Szavai szerint úgy tűnik, a bankvezetők prémiuma, jutalma és a banki profit mintha szent lenne, és mindenki más, az adófizetők, a banki ügyfelek, a banki dolgozók viseljék a válság okozta terheket.

Török Zsolt kérdésre válaszolva kitért arra, hogy ha augusztus elsejétől valóban egyszerre több bank is megemeli a számlavezetés díját, akkor a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) kell vizsgálatot folytatnia kartellgyanú és erőfölénnyel visszaélés miatt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek