kapubanner for mobile

A válság miatt kevesebb az illegális bevándorló

A gazdasági válság nyomán jelentősen visszaesett az idei év első három hónapjában az unió külső határain feltartóztatott illegális bevándorlók száma.

Az EU határőrizeti ügynöksége, a Frontex adatai szerint 2009 első negyedében 20 200 fő bejutását akadályozták meg a hatóságok, szemben a megelőző év azonos időszakában regisztrált 24 ezerrel. A 16 százalékos csökkenést a Frontex azzal magyarázta, hogy a válság miatt egyre kevesebb potenciális bevándorló bízik benne, hogy állást találhat a közösség területén.

Más statisztikák szintén az illegális bevándorlás jelentette nyomás enyhüléséről tanúskodnak. A január 1. és július 5. közötti időszakban a Szicíliába érkezők száma 54, a Szardínia szigetére érkezőké pedig 56 százalékkal mérséklődött. Olaszország esetében a markáns visszaeséshez a Líbiával kötött "barátsági szerződés" is hozzájárulhatott.

Az Olaszországban partra szálló bevándorlók egyébként a teljes "forgalom" mintegy 5 százalékát teszik ki; a fennmaradó 95 százalék keletről, gyakran turistavízum birtokában érkezik meg az EU-ba.

A Frontex az év hátralévő részére a visszaesés gyorsulását jósolja, így 2009 egészében 20-25 százalékkal is csökkenhet az újonnan érkező illegális bevándorlók száma a tavalyi 145 ezerhez képest.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek